A mohácsi csata történelmi előzményeit és az eseményben részt vevő emberek sorsát állítja középpontba a Mindig itt leszünk… Mohács 500 című rockmusical.
Hat napon át több mint harminc programmal - a többi között ismert és feltörekvő szerzőkkel, író-olvasó találkozókkal, beszélgetésekkel, felolvasásokkal, kötetbemutatókkal - várja az érdeklődőket a PécsLIT irodalmi fesztivál.
Gáspár Sándor veheti át a miskolci CineFest életműdíját, míg az Európai Mozi Nagykövete címet két Oscar-díjas alkotó, Danis Tanovic és Kevin Macdonald kapják - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Fiedler Ferenc (François Fiedler) korai, Magyarországon eddig be nem mutatott alkotásaiból nyílik csütörtökön kiállítás a budapesti Kieselbach Galériában - közölte a kiállítóhely csütörtökön az MTI-vel.
Szerdán elkezdődött a szombatig tartó Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), az újszegedi Partfürdő területén felállított színpadokon több mint kétszáz nemzetközi és hazai előadó szórakoztatja a közönséget.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában - közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Csaknem száz programmal - köztük katonazenekari fesztivállal, koncertekkel, nosztalgiavonattal - várják az érdeklődőket az augusztus 27-től 29-ig tartó Szolnok Napja rendezvénysorozatra.
Borostyánszív-elismerésben részesítette Both Miklós zeneszerzőt, néprajzkutatót, a Hagyományok Háza főigazgatóját az ukrán népzenei örökség dokumentálásáért és nemzetközi megismertetéséért Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere.
Az ünnepi év programsorozata keretében egész napos állami megemlékezést tartanak augusztus 29-én, szombaton Mohácson és Sátorhelyen az 1526. évi mohácsi csata ötszázadik évfordulója alkalmából.
Egész estés koncerten mutatja be Vadon című közös albumát a Kerekes Band és a Dalinda énekegyüttes augusztus 30-án, a Kobuci Kertben.
Pénteken kezdődik és három napon át várja a látogatókat az ország egyik legjelentősebb családi és gyerekfesztiválja, a Szamárfül Fesztivál, amelyen Gryllus Vilmos, Szalóki Ági, valamint a Bíró Eszter–Varró Dániel páros is fellép.
Szeptember 18-án mutatják be a Centrál Színházban Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Alföldi Róbert és Stohl András főszereplésével - tájékoztatta a színház hétfőn az MTI-t.