Kezdődik a világ legnagyobb filmfesztiválja, Nemes László francia filmje versenyben

Megkezdődik kedd este a 79. cannes-i fesztivál, amelynek versenyprogramjában 22 alkotás, köztük Nemes László első francia nyelvű játékfilmje, a Moulin versenyez a legjobb filmnek járó Arany Pálmáért.

Turi Attila: az MMA továbbra is hozzájárul a nemzeti identitás éltetéséhez

A választások után sem változtak a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) törvényben meghatározott feladatai.

Szobotka Imre és Faragó Endre remekműve is szerepel a Virág Judit Galéria vasárnapi árverésén

Szobotka Imre és Faragó Endre festőművészek egy-egy remekművére, valamint a 20. század két másik magyar festőlegendája, Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly egy-egy képére is licitálhatnak az érdeklődők a Virág Judit Galéria soron következő tavaszi árverésén.

Alexander Malofejev a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral lép színpadra

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégeként lép fel Alexander Malofejev zongoraművész szerdán a Müpában.
Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Múzeum lesz a Beatles utolsó koncertjének helyszíne

Múzeum lesz az a londoni épület, amelynek tetején a Beatles utolsó koncertjét adta 1969-ben.

Füst Milán arany zsebórájára is lehet licitálni a BÁV májusi művészeti aukcióján

Csaknem hatszáz tételre, köztük Füst Milán arany zsebórájára, drágaköves ékszerekre, festményekre és különféle ritkaságokra is lehet licitálni a BÁV májusi művészeti aukcióján Budapesten.

Pogány Induló alakítja az Egyke címszerepét

Pogány Induló, azaz Szirmai Marcell alakítja az Egyke, Szentgyörgyi Bálint első mozifilmje címszerepét.
Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

Koncertek, kiállítások, író-olvasó találkozók várják az érdeklődőket Szentesen május közepétől június végéig a Kultfeszten - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Amerikai tulajdonba került a törcsvári "Drakula-kastély"

Amerikai befektető többségi tulajdonába került a Drakula-kastélyként közismert törcsvári (Bran) kastély.
Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.