Emmi: a kórházaknak el kell végezniük a sürgősségi beavatkozásokat

A kórházaknak továbbra is el kell végezniük a sürgősségi beavatkozásokat - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben szerdán.

Támogatja az ÁSZ a kórházparancsnokokat

A veszélyhelyzet időszakában kiemelten fontos a kórházak szabályos, átlátható és hatékony működése, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési tapasztalatai összegzésével, illetve konzultációs lehetőséggel támogatja a kórházak segítésére kinevezett kórházparancsnokokat.

A Mol is segíti a kórházak fertőtlenítőszerrel való ellátását

A Mol Magyarország is segíti a kórházak ellátását fertőtlenítőszerrel - jelentette be az olaj- és gázipari társaság ügyvezető igazgatója a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Kétmilliárdos beruházással bővítik a hódmezővásárhelyi kórházat

Több mint kétmilliárd forintos beruházással bővítik a hódmezővásárhelyi kórházat, az uniós támogatással megvalósuló projekt során korszerű diagnosztikai eszközöket is kap az intézmény - tájékoztatta a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója az MTI-t.

Kórházszövetség: a kórházak legfontosabb feladata a vírus terjedésének megelőzése

A magyar kórházak aktuálisan legfontosabb feladata a koronavírus terjedésének megelőzése, ezért az egészségügyi ágazaton belül szigorú intézkedések bevezetésére van szükség - közölte a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) csütörtökön az MTI-vel.

Kásler Miklós: a családbarát szülészetet célzó fejlesztések csaknem fele megvalósult

A családbarát szülészet pályázati program infrastrukturális fejlesztéseinek csaknem fele már megvalósult.

Látogatási tilalmat rendeltek el zalai kórházakban

Zalaegerszegen teljes, Nagykanizsán részleges látogatási tilalmat rendeltek el a kórházakban - tájékoztatta a két város egészségügyi intézménye kedden az MTI-t.

Kibervédelmi intézet: jelentősen nőtt az iskolák és a kórházak elleni kibertámadások száma

Tavaly jelentősen nőtt az oktatási intézmények valamint az egészségügyi intézmények, kórházak elleni kibertámadások száma.

Négy embert kezelnek Skóciában fertőzésgyanúval

Négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.

140 milliós fejlesztés a komáromi Selye János Kórházban

A komáromi Selye János Kórház 140 millió forintos ösztönző támogatást kapott, mivel az intézmény adósságmentesen működik - mondta el a főigazgató az intézményben tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Lezárult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet ÁSZ-ellenőrzése

Nem volt szabályszerű a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet pénzügyi- és a vagyongazdálkodása 2015 és 2017 között, és a belső kontrollrendszer sem működött megfelelően - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az intézmény ellenőrzését lezárva.

Orbán: fel kell számolni a kórházak adósságát

Véget kell vetni a kórházak adósságfelhalmozásának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök évindító sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.