Végső búcsút vettek Juhász Ferenc költőtől Budapesten

Végső búcsút vettek Juhász Ferenc költőtől Budapesten

Családja, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas és Baumgarten-díjas költőtől, a nemzet művészétől pénteken Budapesten, a Fium...
Ady Endre által dedikált kötetet árvereznek el Budapesten

Ady Endre által dedikált kötetet árvereznek el Budapesten

Ady Endre által dedikált, jelentős irodalomtörténeti értéket képviselő kötetet árvereznek el az Abaúj Antikvárium és Könyvlap keddi könyvaukcióján, Budapesten.Az antikvárium közleménye szerint A Minde...
Elhunyt Csávossy György író, költő, az erdélyi borászat kiemelkedő alakja

Elhunyt Csávossy György író, költő, az erdélyi borászat kiemelkedő alakja

Kilencven éves korában elhunyt Csávossy György író, költő, közéleti személyiség, az erdélyi borászat kiemelkedő alakja - közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Csávossy Györg...
Szőcs Géza: az '56-os generáció vívta ki számunkra a szabadságot

Szőcs Géza: az '56-os generáció vívta ki számunkra a szabadságot

A Szovjetunió széthullása 1956-ban kezdődött Budapesten, ahol "halálos sebet kapott a birodalom" - jelentette ki Szőcs Géza költő-politikus a kiskunmajsai 56-os ifjúsági tábor résztvevőinek tartott sz...
Muzafer Dzaszohov és Kiss Anna költő kapta az idén a Balassi-emlékkardot

Muzafer Dzaszohov és Kiss Anna költő kapta az idén a Balassi-emlékkardot

A Balassi Bálint verseit anyanyelvére fordító Muzafer Dzaszohov oszét költőt és műfordítót, valamint Kiss Anna költőt díjazták az idén a Balassi Bálint-emlékkarddal. A rangos irodalmi kitüntetést szom...
Költő, hadvezér, államférfi - Zrínyi-kiállítás az MNG-ben

Költő, hadvezér, államférfi - Zrínyi-kiállítás az MNG-ben

Egy Rubens-tanítvány elveszettnek hitt Zrínyi-portréja mellett további mintegy száz műtárgy, fegyver, személyes tárgy idézi fel a 350 éve elhunyt Zrínyi Miklós alakját a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) p...
Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő

Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő

Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító - tudatta családja hétfőn az MTI-vel. A közlés szerint a József Attila-díjas alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. ...
Kilián Katalin kapja idén a múzsáknak járó Krisztina-díjat

Kilián Katalin kapja idén a múzsáknak járó Krisztina-díjat

Kilián Katalin orvos, Juhász Ferenc költő felesége kapja idén a Gyémánt László felesége emlékére alapított Krisztina-díjat, amelyet kedden adnak át a Társalgó Galériában, Budapesten. A díjat minden...
A házból egy téglát vettek ki és összeomlott! - videó

A házból egy téglát vettek ki és összeomlott! - videó

Ez az a drámai pillanat, amikor egy híres viktoriánus költő egykori otthona hirtelen összeomlott egy halom törmelékké, miután az egyik munkás eltávolított egy "létfontosságú"téglát a falazatból. Az...
Indián költő versei jelentek meg magyarul

Indián költő versei jelentek meg magyarul

Amerikai indián költő, Jim Nothrup versei jelentek meg magyarul Nagy Kis-Madár címmel az Új Forrás Kiadó gondozásában. A kötet verseit Gyukics Gábor költő fordította és összekötőszöveget írt a vers...
Weöres 100 - Ikerlemezt adott ki a Sebő és a Kaláka együttes

Weöres 100 - Ikerlemezt adott ki a Sebő és a Kaláka együttes

Megzenésített Weöres Sándor-verseket tartalmazó ikerlemezt mutatott be kedden a Gryllus Kiadó; a lemezekre a Sebő együttes és a Kaláka együttes válogatott a költő születésének 100. évfordulója alkalmá...
Irodalmi est Kavafisz görög költő születésnapja alkalmából az ELTE-n

Irodalmi est Kavafisz görög költő születésnapja alkalmából az ELTE-n

Konsztantinosz P. Kavafisz (1863-1933) alexandriai görög költő születésének 150. évfordulója alkalmából irodalmi estet rendez az ELTE BTK Görög Tanszék Újgörög Munkacsoportja kedden a Múzeum körúti eg...