Négy érmet nyertek magyar középiskolások a kémiai diákolimpián

Két ezüst- és két bronzérmet nyertek magyar középiskolások a nemzetközi kémiai diákolimpián - tájékoztatta a csapat vezetője hétfőn az MTI-t.

Űrkutatási csapatversenyt hirdettek középiskolásoknak

Irány az űr! címmel háromfordulós űrkutatási csapatversenyt hirdetett a magyarországi és a határon túli középiskolások számára a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT).

Ismét internetes színháztörténeti vetélkedőt hirdet a Nemzeti Színház

Idén is meghirdette internetes vetélkedőjét középiskolásoknak a Nemzeti Színház: a megmérettetés témája ezúttal a Bánk bán színházi története.

Airsoft akadémia középiskolásoknak

Baktalórántháza, 2016. november 27.
Középiskolásoknak vetítik ingyenesen a Saul fiát az Urániában

Középiskolásoknak vetítik ingyenesen a Saul fiát az Urániában

Budapest, 2016. február 4. Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója, Rajna Gábor és Sipos Gábor, a Saul fia című film producerei, Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadal...
Magyar regéket és mondákat állítanak színpadra középiskolások Békéscsabán

Magyar regéket és mondákat állítanak színpadra középiskolások Békéscsabán

Magyar regéket és mondákat mutatnak be színpadon középiskolások Békéscsabán. Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű program keretében vasárnap és hétfőn este a közönség tíz előadást láthat a Jókai Színhá...
Program indult a középiskolások tudatosabb internethasználata érdekében

Program indult a középiskolások tudatosabb internethasználata érdekében

Az internet nem felejt címmel a világháló veszélyeinek tudatosítására, a gyerekeket ért iskolai és internetes zaklatás jelenségének csökkentése érdekében indított programot a Közigazgatási és Igazságü...
Középiskolások is részt vesznek a debreceni hadisírok gondozásában

Középiskolások is részt vesznek a debreceni hadisírok gondozásában

A középiskolások az érettségihez szükséges kötelező közösségi munkaként hadisírok gondozásában is részt vesznek ezentúl - mondta Takács Attila, az Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár paran...