Barnier: még lehetséges a megállapodás az Egyesült Királysággal

Továbbra is lehetséges az Európai Unió és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodásának idei, határidő előtti elfogadása - jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója.

Izraelben folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma, sokan nem akarják beoltatni magukat

Folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma Izraelben, miközben a lakosság közel harmada nem akarja beoltatni magát a koronavírus elleni vakcinával.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége a mesterséges intelligencia emberi jogi kockázataira hívta fel a figyelmet

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) a mesterséges intelligencia emberi jogi kockázataira hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett jelentésében.

Szerbiában szigorúbb intézkedések várhatók

Szigorúbb intézkedésekre lehet számítani a koronavírus-járvány miatt a következő néhány hétben Szerbiában, mert az eddigi megelőző intézkedések kevésnek bizonyultak - hangzott el az RTS szerb közszolgálati televízió hétfő reggeli híradójában.

Michel: az uniós költségvetés és a helyreállítási alap megerősítése mérföldkő a járvány elleni védekezés sikerében

Az Európai Unió hosszú távú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó pénzalapról júliusban elfogadott megállapodás csütörtökön elért megerősítése mérföldkő a járvány elleni védekezés sikerében - jelentette ki Charles Michel.

Szakértő: mindkét fél hibája a megállapodás esetleges elmaradása

Mindkét fél hibája az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló megállapodás esetleges elmaradása - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense pénteken az M1 aktuális csatornán.

Michel: az EU 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását

Az európai uniós tagállamok vezetői megállapodást kötöttek az éghajlatpolitikai célkitűzésekről, amelyek szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében pénteken.

Félmillió fölé emelkedett a nyugat-balkáni fertőzöttek száma

Meghaladta a félmilliót a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, péntekig a 14,7 millió lakosú térség országaiban 503 838 koronavírus-fertőzöttet igazoltak.

Folytatnia kell az ügyészségnek a tavaly nyári temetőfoglalás kivizsgálását

A Moinesti Bíróság csütörtöki határozatában érvénytelenítette a városi ügyészségnek azt rendeletét, amellyel az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.

Az RMDSZ az arányosság és biztonság elvét érvényesítené a koalíciós tárgyalásokon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az arányosság és biztonság elvét akarja érvényesíteni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és az USR-PLUS szövetséggel folytatandó, szombaton kezdődő koalíciós tárgyalásokon - mondta a magyar közmédiának csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A NATO fontos lépésnek nevezte az afgán béketárgyalások megkezdésének alapjait rögzítő megállapodást

Az afgán kormány és a tálibok tárgyalói között közelmúltban létrejött béketárgyalások szabályairól és eljárási rendjéről szóló megállapodás, valamint a békéltető bizottság első ülése fontos lépést jelentenek az átfogó és tartós béke megteremtése felé Afganisztánban.

Iskola elleni fegyveres támadást hiúsított meg Tulában az FSZB

Megakadályozta az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, hogy egy 18 éves fiatal fegyveres támadást hajtson végre egy tulai iskola ellen.