Ursula von der Leyen és Giuseppe Conte a sajtón keresztül üzent egymásnak

Szolidaritásra épülő gazdasági intézkedéseket vázolt fel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az olaszokhoz a La Repubblica napilap csütörtöki számában intézett üzenetében, miközben Giuseppe Conte kormányfő egyidejű válaszában megváltozott európai széljárásról beszélt.

Három hét alatt 650 ezren utaztak be Ukrajnába, s további 200 ezer hazatérőre lehet számítani

Március 13. óta mintegy 650 ezren utaztak be Ukrajnába, s ezt a hatalmas embertömeget nem lehetett karanténba helyezni.

Uniós bíróság: Magyarország, Lengyelország és Csehország nem teljesítette kötelezettségeit

Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést.

Francia EP-képviselő bírálta az EP szakbizottsága elnökének Magyarországot elítélő nyilatkozatát

Levélben bírálta Nadine Morano jobboldali francia európai parlamenti (EP-) képviselő az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága (LIBE) elnökének, a szocialista Fernando López Aguilarnak a szakbizottság nevében a múlt héten közzétett nyilatkozatát.

A szlovén miniszterelnök a Twitteren hívta fel Donald Tusk figyelmét, hogy mire lenne valóban szükség

A Twitteren reagált szerda este Janez Jansa jobboldali szlovén kormányfő Donald Tusk üzenetére.

Asselborn: ki kell zárni a magyar kormányt az EU-s döntésekből

Ki kell zárni a magyar kormányt az európai uniós döntésekből a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt - mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt című német lap szerdai számában.

Európa Tanács: javult az emberi jogi bíróság döntéseinek tagállami végrehajtása

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) lezárt ügyek számának csökkenése azt mutatja, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye hosszú távú hatékonyságát biztosító reformok egyértelműen javították a bíróság ítélethozatalát és azok végrehajtását.

Olaszországban április 13-ig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket

Április 13-ig meghosszabbítja az olasz kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket - jelentette be szerdán Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter.

Moszkvában mobil-alkalmazás figyeli majd a fertőzöttek mozgását, az utcára lépéshez QR-kód kell

Moszkvában elkezdték tesztelni azt az okostelefonos alkalmazást, amellyel a hatóságok nyomon tudják követni az otthon kezelt vagy házi karanténra kötelezett koronavírus-páciensek mozgását.

Koszovó felfüggesztette a szerbiai és boszniai árura kivetett büntetővámot

A távozó koszovói kormány szerdától felfüggesztette a szerbiai és boszniai árura kivetett százszázalékos büntetővámot - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap internetes oldalán szerdán.

A New Yorkban halottasházként működő hűtőkamionokról készült videókkal van tele az amerikai média

Az amerikai médiában egymást érik azok a mobiltelefonokkal készült képek és videók, amelyek a koronavírus-járvány miatt New Yorkban halottasházként működő hűtőkamionokról készültek.

Felszállt az Egyesült Államokba orvosi felszerelést szállító orosz katonai gép

Felszállt a Moszkva melletti Cskalovszkij repülőtérről az Egyesült Államokba egészségügyi védőmaszkokat és orvosi berendezéseket szállító orosz katonai repülőgép - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.