Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az export és az import egy évvel korábbihoz képest kétszámjegyű csökkenése mellett júliusban az euróövezetnek a várt csökkenés helyett az előző havinál és az előző évinél is nagyobb külkereskedelmi többlete alakult ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Augusztusban a vártnál kevésbé csökkent a japán export, viszont a vártnál jobban csökkent az import, a külkereskedelmi mérleg pedig a várt deficit helyett többlettel zárt a tokiói pénzügyminisztérium szerdán publikált jelentése alapján.
Júliusban az export euróban számított értéke 5,6, az importé 7,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Euróban kifejezve az export értéke 3,2 százalékkal, az importé 5,1 százalékkal csökkent júniusban az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 145 millió euróval 655 millió euróra javult, ami 42 millió euróval kevesebb az első becslésben közöltnél.
Júniusban az export euróban számított értéke 3,1, az importé 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Jelentősen, két számjeggyel mérhető ütemben ugrott meg Németország exportja júniusban az előző hónaphoz képest, az import viszont a vártnál kevésbé emelkedett, így a kereskedelmi, illetve a folyó fizetési mérleg is a várakozásokat meghaladó többlettel zárt.
Májusban az export euróban kifejezett értéke 28,6 százalékkal, az importé 24,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az euróövezet áruexportja kilenc éves mélypontra esett májusban, az áruimport pedig a 2009 júliusi rekordnagyságú csökkenés óta a legnagyobb mértékben esett az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
Májusban az export euróban számított értéke 29 százalékkal, az importé 25 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a termék-külkereskedelmi többlet 155 millió euró volt, 491 millió euróval romlott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első négy hónapban 13,3 százalékkal, 19,999 milliárd euróra csökkent a román export, miközben az import 7,4 százalékkal, 26,088 milliárd euróra mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Áprilisban az euróban számolt export 37,9 százalékkal, az import 28,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Márciusban az export euróban számolt értéke 7,5 százalékkal, az importé 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az exporttöbblet 343 millió euróval 301 millió euróra csökkent - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
