A tavaszi szezon első edzésével megkezdte felkészülését az OTP Bank Ligában szereplő DVTK labdarúgócsapata, amely az őszihez képest sokkal jobb szereplésben bízik.
Szoboszlai Dominik felkerült az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ötven legnagyobb tehetséget tartalmazó listájára.
Emlékplakettet adott át hétfőn Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere Zsóri Dánielnek, aki a békéscsabai utánpótlásban nevelkedett és szeptember 23-án átvehette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által adományozott, az év legszebb góljának járó Puskás-díjat.
Az FC Barcelona élvonalbeli labdarúgócsapatában volt a legmagasabb a játékosok átlagfizetése 2019-ben a Global Sports Salaries Survey című tanulmány szerint.
A magyar válogatott továbbra is 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melynek élén a világbajnoki bronzérmes Belgium maradt.
Meghatározó tulajdonrészt szerzett a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Arago Csoport az FC Kosice futballklubban.
A címvédő Liverpool az Atlético Madriddal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A házigazda katari al-Szadd és az új-kaledóniai Hienghene selejtezős összecsapásával szerdán kezdődik a labdarúgó-klubvilágbajnokság, amelynek döntője jövő hét szombaton lesz.
Letette hétfőn az állampolgársági esküt a MOL Fehérvár FC zöld-foki szigeteki labdarúgója, Ianique dos Santos Tavares, azaz Stopira.
Változik az európai labdarúgó világbajnoki selejtezők lebonyolítása.
A Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezésének eredményeként kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt a Fővárosi Törvényszék pénzbüntetésre ítélte azt a két volt labdarúgót, akikkel szemben korábban elévülés miatt megszüntették a büntetőeljárást.
Az idei Aranylabda-szavazáson győztes Lionel Messi, az FC Barcelona labdarúgója mindössze hét ponttal végzett a második helyezett Virgil van Dijk előtt.