Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Szacsalon.
Elkezdődnek a temesvári Hunyadi-kastély helyreállítási munkálatai, miután aláírták a kivitelezési szerződést a négy sarokbástyás erődítmény felújításáról - jelentette be pénteken Alfred Simonis, a Temes megyei önkormányzat elnöke.
Felújítja a Market Építő Zrt. a ROM Vándor program keretében a Tolna vármegyei Regöly határában lévő, középkori templomromot, amely az egykori Somogy, későbbi nevén Somoly faluban állt.
Leégett egy háromszáz éves műemlék fatemplom szerdára virradóra a Bánsági Múzeum temesvári skanzenjében, a tűzben senki nem sérült meg.
Több mint 120 év után először emelik le és restaurálják teljes körűen a Hősök terén álló monumentális Millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopán álló Gábriel arkangyalt.
A lelkesedés, az összefogás és az együttműködés identitásképző erőként hat egy város, egy térség, vagy éppen egy ország életében - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön Gyulán, a felújított Ladics-ház átadóján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Nemzeti összetartozás napján, kedden adták át a felújított Tisza-kastélyt a Békés vármegyei Geszten.
Román költségvetési forrásokból, az országos beruházási társaság (CNI) finanszírozásával állítják helyre és restaurálják Solymos várát a partiumi Arad megyében - jelentette be Florin Pera, Lippa polgármestere.
Leomlott a solymosvári várrom egyik megmaradt fala a partiumi Arad megyében.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Régészeti feltárásnak kellene megelőznie a főtéri metrómegálló próbafúrásait Kolozsváron, hogy ne sérüljenek az ottani értékes leletek - nyilatkoztak szakemberek a Szabadság című napilapnak.
Uniós támogatást nyert a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott, majd attól elperelt nagyváradi pénzügyi palota felújítására annak jelenlegi tulajdonosa, a Bihar megyei önkormányzat - írta kedden a Bihari Napló a megyei közgyűlés tájékoztatása alapján.
Végéhez közeledik Déva várának a felújítása, jövőre visszakapcsolják a turisztikai körforgásba az erődítményt - jelentette be kedden Florin Oancea, a dél-erdélyi város polgármestere.
