ITM: jövő április végéig meghosszabbítják a Tisztítsuk meg az országot! projekt első ütemét

"Magyarország számára kiemelt cél a környezet védelme, hiszen mindannyian tisztább környezetet szeretnénk.

Fél évvel meghosszabbodnak a lejárt okmányok

A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.

Elfogadta a román parlament az önkormányzati tisztségviselők mandátumának meghosszabbítását

A szenátust követően hétfőn a kétkamarás román parlament képviselőháza is megszavazta az önkormányzati tisztségviselők mandátumát november elsejéig meghosszabbító törvénytervezetet.

Meghosszabbították az Európai Központi Bank és a kínai jegybank közötti devizacsere-megállapodást

További három évre megújították az Európai Központi Bank (EKB) és a kínai jegybank (PBOC) közötti devizacsere-megállapodást.

Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította a vegyi fegyverekre vonatkozó uniós szankciórendszert

Az Európai Unió egy évvel, 2020. október közepéig meghosszabbította a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítását célzó uniós korlátozó intézkedéseket - közölte az uniós tanács hétfőn.

A Virágos Magyarország versenyre június 15-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt

Június 15-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt az idén 25 éves Virágos Magyarország versenyre - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Két évvel meghosszabbították az Európai Unió mali kiképzési missziójának mandátumát

Két évvel meghosszabbították és kibővítették hétfőn az Európai Unió mali kiképzési missziójának (EUTM Mali) mandátumát.

Franciaország október végéig meghosszabbítja a határellenőrzést

Franciaország jelezte az Európai Bizottságnak, hogy a továbbra is magas terrorfenyegettség miatt október végéig meghosszabbítja a határellenőrzést - közölték szerdán brüsszeli források.

Hatodszor is meghosszabbítják majd a rendkívüli állapotot

Újabb három hónappal, immár hatodszor is meghosszabbítja majd Törökország január 19. után a 2016. júliusi puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapotot - jelentette be Bekir Bozdag török kormányszóvivő Ankarában a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.

Felfüggesztették az iraki misszió bővítésének bizottsági vitáját

Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről szóló részletes vitát az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában hétfő délután.

Emlékbizottság: meghosszabbítják az emlékévhez kötődő pályázati határidőket

Meghosszabbítják az 1956-os emlékévhez kötődő pályázati határidőket - olvasható az 1956-os emlékbizottság pénteki közleményében, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány juttatott el az MTI-hez.
Két nappal meghosszabbítja a vasúti és buszos bérletek érvényességi idejét az NFM

Két nappal meghosszabbítja a vasúti és buszos bérletek érvényességi idejét az NFM

Két nappal meghosszabbítja az októberi vasúti és autóbuszos dolgozói és tanulói havibérletek érvényességi idejét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ...