A kormány kedden benyújtja a parlamentnek az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomagot - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.
Sebastian Kurz külügyi és integrációért felelős miniszter szerint a burkatilalommal ugyan még nem oldódik meg az integráció kérdése, azonban világos jelzés azokkal szemben, akik párhuzamos társadalmat akarnak létrehozni Ausztriában - írta a Kronen Zeitung című osztrák lap kedden.
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde kapcsán a Nyugat-Európában üldözött keresztényekről közölt kommentárt hétfőn a wpolityce.pl című lengyel konzervatív hírportál.
Eljárás indult három szerb férfi ellen, akik tizennyolc afgán és pakisztáni állampolgárnak nyújtottak segítséget a zöldhatár átlépéséhez, a bíróság - ügyészi indítványra - elrendelte előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
A még meglévő jogi kiskapuk bezárását célozza a magyar idegenrendészeti szabályok módosítása - hangoztatta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel Szántó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.
Ki kell szorítani az iszlámot Hollandiából, le kell zárni a határokat a muzulmán országokból érkező migránsok előtt - jelentette ki Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője egy vasárnapi televíziós interjúban.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Csehország, 18+
Leginkább a terrorizmustól, a migrációtól és a betegségektől tartanak a cseh állampolgárok - derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet decemberi országos felmérésből, amelynek eredményét vasárnap hozták nyilvánosságra Prágában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány olyan javaslaton dolgozik, amely kikényszerítené, hogy a migránsoknak őrzött helyen kelljen megvárniuk menekültkérelmük elbírálását - mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány olyan javaslaton dolgozik, amely kikényszerítené, hogy a migránsoknak őrzött helyen kelljen megvárniuk menekültkérelmük elbírálását - mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az amerikai bevándorlási hatóságok a héten több szövetségi államban illegális bevándorlók százait tartóztatták le - közölték amerikai újságok a bevándorlási és határőrizeti szervekre hivatkozva.
Donal Trump amerikai elnök új rendelet kiadását fontolgatja, miután egy fellebbviteli bíróság csütörtökön elutasította a beutazási rendelete végrehajtásának felfüggesztése ellen beadott kormányzati fellebbezést.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint a magyar menekültügyi szabályozás újabb mélypontja a "menedékkérők konténerekbe zárása".