Czerván: 5 millió tonna őszi búza termett az idén

A nyári aratási munkák befejelődtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A termelők és a feldolgozók közötti összhang kialakítását segíti az agrártárca

Az agrárkormányzat célja, hogy minden ágazatban, így a szőlő és a bor esetében is segítse a termelők és a feldolgozók közötti összhang megteremtését, illetve fenn-tartását, rendezze a vertikális viszonyrendszert.

Kevesebb búza és repce termett idén Tolnában

A tavalyinál öt százalékkal kevesebb őszi búzát takarítottak be eddig Tolna megyében, a repcetermés pedig tíz százalékkal maradt el a 2016-os átlagtól; a termelők az aszályos időjárással magyarázzák a terméseredményeket.

FruitVeb: jelentősebb fagykárok az ország északi és észak-keleti részében lehetnek

Jelentősebb fagykárokkal az ország északi és észak-keleti részében lehet számolni - mondta a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Fazekas: nemzeti fehérjetakarmány-programra van szükség

Az állattartás fehérjeszükségletét döntően amerikai importból fedezi az ország, a génmódosított (GMO) élelmiszerek kiváltásához egy nemzeti fehérjetakarmány-programra van szükség - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli adásában.
FruitVeB: a szeszélyes időjárás ellenére átlagos évet zárhat a zöldség-gyümölcs ágazat

FruitVeB: a szeszélyes időjárás ellenére átlagos évet zárhat a zöldség-gyümölcs ágazat

A szeszélyes időjárás az eddig becsültnél kisebb károkat okozott a zöldség- és gyümölcstermelőknél, így zöldségből a tavalyinál több, gyümölcsből átlagos mennyiségre lehet számítani az idén, a zöldség...
Géntechnológiailag módosított növények

Géntechnológiailag módosított növények

Géntechnológiailag módosított növények; genetika; növénytermesztés MTI...
KSH: árcsökkenés mellett is nőtt a mezőgazdaság teljesítménye

KSH: árcsökkenés mellett is nőtt a mezőgazdaság teljesítménye

Az első becsült adatok szerint a mezőgazdasági ágazat kibocsátási értéke 2014-ben folyó áron 3,6 százalékkal haladta meg a 2013. évit, 4,9 százalékos árcsökkenés mellett 9,2 százalékkal bővült a kiboc...
KSH: a növénytermesztés javította a mezőgazdaság eredményét

KSH: a növénytermesztés javította a mezőgazdaság eredményét

A növénytermesztés kibocsátási volumene 2013-ban 22 százalékkal haladta meg a múlt évit, az állattenyésztésé viszont 3 százalékkal elmaradt attól - jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes a...
Ilyen egy igazi Flinstone kőház!

Ilyen egy igazi Flinstone kőház!

Benito Hernandez már kisfiú korában úgy döntött, hogy egy barlangban szeretne felnőttként élni családjával. Nos az álma valóra vált. Mexikóban, Coahuila régióban Amerikától 80 km- re él a természetbe...