Az idén is minden iskolába megérkeztek az ingyenes tankönyvek és a tanítást segítő egyéb eszközök - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
2025. szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
Hankó Balázsnak inkább a felügyelete alá tartozó Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) lassan egy hónapja uralkodó törvényen kívüli állapotok miatt kellene felháborodnia - válaszolt a kultúráért és innovációért felelős miniszternek az Akadémiai Dolgozók Fóruma.
Ingyenes intimbetéteket kell biztosítania januártól a cseh oktatási intézményeknek minden olyan mosdóban, amelyek kilenc évnél idősebb lányok használnak, illetve miden fiúk és lányok által közösen használt illemhelységben.
A shanghaji felsőoktatási rangsor szerint is kiemelkedően teljesít a magyar felsőoktatás - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményben az MTI-vel pénteken.
Soha nem látott fejlesztések indulnak a felsőoktatás, a szakképzés és a kultúra területén: az elkövetkező években több mint 2300 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg ezeken a területeken - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.
Iskolakezdés együtt! címmel tizennegyedik alkalommal hirdetett országos pénzadománygyűjtést nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
Több mint 38 ezer fiatal részesül pályakezdési juttatásban, ami augusztus végéig minden szakképzésben végzett tanuló számlájára megérkezik; az egyszeri támogatás célja, hogy segítse a fiatalok munkaerőpiacra történő belépését.
Az elkövetkezendő hónapban 300 millió forintot bocsát a kormány az egyetemek, illetve az egyetemek által fenntartott kollégiumok részére annak érdekében, hogy korszerűbbé tegyék a kollégisták mindennapjait.
A Kárpát-medence a magyar tehetségek földje, nekünk pedig kötelességünk a tehetségeket óvni, védeni, különösen egy olyan embertelenné váló környezetben, mint amit a háború teremt - jelentette ki Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter.
Megújult a Neptun-rendszer, ennek köszönhetően az egyetemi hallgatók modern, felhasználóbarát felületen, mobiltelefonon is intézhetik tanulmányi adminisztrációjukat - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A kormány folyamatosan bővíti a családtámogatásokat, 2010 óta a családok kerültek a kormányzati intézkedések középpontjába - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Budaörsön.
