Folyamatban van az újabb nemzeti konzultáció előkészítése - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a budapesti olimpiai pályázat esélyei szertefoszlottak.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke még bízik abban, hogy újrateremthető az egység a 2024-es budapesti olimpiai pályázat mögött, ám hangsúlyozta: az esélyek jelentősen csökkentek az elmúlt napok eseményei következtében.
Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött kedden a parlament a kormány javaslatára.
Módosítva ismét elfogadta az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt az Országgyűlés kedden.
A kommunizmus áldozatainak emléknapján a New York-i magyar konzulátuson hétfőn este rendezvényt tartottak, amelyen Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője az észak-koreai diákok '56-os forradalomban játszott szerepéről tartott előadást.
A határellenőrzés biztonságának fokozásáról egyeztetett Pintér Sándor magyar és Vlaho Orepic horvát belügyminiszter hétfőn Budapesten.
A Jobbik feljelentést tesz a Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) dolgozóinak cafetériája ügyében.
Az Országgyűlés igazságügyi és fenntartható fejlődés bizottságai is támogatták Bándi Gyula megválasztását zöldombudsmannak hétfőn.
A Jobbik Ghaith Pharaon szaúdi üzletember beutazási dokumentációjának nyilvánosságra hozatalát kéri a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM).
Orbán Viktor is felszólal napirend előtt az Országgyűlésben hétfőn, a tavaszi ülésszak nyitónapján - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.