Magyarországnak erkölcsi és politikai kötelessége, hogy részt vegyen a fellépésben az Iszlám Állam ellen - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdai sajtótájék...
A Fidesz szerint kedden bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök a saját emberének tartja Pad Ferencet, az MSZP és a DK által is támogatott tapolcai országgyűlési képviselőjelöltet.
Szűcs La...
Jogsegélyszolgálatot indít az LMP a Quaestor-ügy károsultjainak - jelentette be Schiffer András frakcióvezető, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Honlapon keresztül és e-mail...
A Magyar Liberális Párt szerint a harmadik Orbán-kormány "botrányról botrányra bukdácsol" és a kabinet következő három éve a vergődésről szól majd.
Ezt a párt gazdaságpolitikusa mondta szerdai, bud...
A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy vezesse be a magáncsőd intézményét és ehhez fogadja meg az ő javaslataikat is.
Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékozt...
Az MSZP azokat is várja a Fidesz-károsultak szombati budapesti demonstrációjára, akik tiltakoznak a civil szervezetek elleni kormányzati fellépés miatt - mondta az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezet...
Miskolc Fideszes polgármestere visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány ételosztását a megyeszékhelyen, akik csak egy alkalommal osztottak volna meleg ételt éhező gyerekeknek.
A Gyermekétkezt...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a Fidesz-KDNP kampányígéreteit kifogásoló beadványt hétfői ülésén, arra hivatkozva, hogy a választási kampányban elhangzó ígéretek a véleménynyilvánít...
A növekvő szegénység miatt határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek az MSZP - tudatta a párt hétfőn az MTI-vel.
A javaslat arra kötelezné kormányt, hogy a készülő 2016-os költségvetésben terem...
Az Országgyűlés aktuális kéthetes ülésének utolsó napja húsvét miatt keddre tolódik, és akkor a képviselők ismét a kormányt kérdezhetik.
A Ház ülése 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezd...
Az MSZP álságosnak tartja, hogy egyszeri juttatásként csaknem hétszázmillió forintnyi jutalmat utalnak ki húsvétra a kormányhivatalok és a járási hivatalok dolgozóinak, többi között azzal az indokláss...
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy induljon egy mindent átfogó vizsgálat és derüljön ki, hogy a magyar önkormányzatoknak összesen mennyi pénzük ragadt bent a brókercégeknél - mondta...
