Pénzbüntetésre ítélték az Óbudai Zsinagógában rongáló férfit

Garázdaság miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélték azt a 39 éves férfit, aki betört és rongált az óbudai zsinagógában, mert nem tudta felhívni a barátnőjét, aki ott dolgozott.

Ittasan tanított egy gépjárművezető-oktató, elítélték

Nem jogerősen pénzbüntetésre ítélt és eltiltott a járművezetéstől a bíróság egy gépjárművezető-oktatót, aki ittasan adott órát egy tanulóvezetőnek februárban Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Az EU bírósága pénzbüntetést rótt ki Lengyelországra a fegyelmi kamarák felfüggesztésének elmaradása miatt

Az Európai Unió Bírósága napi egymillió eurós pénzbüntetést rótt ki Lengyelországra, mivel a kormány, a bíróság rendelkezésével szembe menve nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését - tájékoztatott szerdán a luxemburgi székhelyű uniós testület.

Egy cseh város 250 ezer koronára büntette a kormányfőt összeférhetetlenségre hivatkozva

Negyedmillió koronás (3,5 millió forintos) büntetést szabott ki a Prága melletti Cernosice városi hivatala Andrej Babis cseh miniszterelnökre azzal az indokkal, hogy megsértette az összeférhetetlenségi törvényt.

Pénzbüntetést kaphat az a hódmezővásárhelyi képviselő, aki megsérti társát

Tízezer és ötvenezer forint közötti pénzbírsággal sújthatja ezentúl a hódmezővásárhelyi közgyűlés azt a képviselőt, aki megsérti a testület tagjait.

Az Európai Bizottság pénzbüntetés kiszabását kéri Lengyelországra a bírói fegyelmi kamara miatt

Az Európai Bizottság pénzbüntetés kiszabását kéri Lengyelországra az Európai Bíróságtól, mindaddig, amíg a varsói vezetés nem függeszti fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését - közölte kedden a brüsszeli testület.

Jogerősen pénzbüntetésre ítéltek egy férfit hamis ajánlóívek átadása miatt

Jogerősen háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki hamis aláírásgyűjtő íveket adott át egy jelöltnek a 2018-as országgyűlési választáson - tájékoztatta a fővárosi főügyész szerdán az MTI-t.

Pénzbüntetéssel sújtották jogerősen a vádlottakat a szegedi parkolóbérletek miatt indult ügyben

Pénzbüntetéssel sújtották jogerősen az ingyenes szegedi parkolóbérletek miatt indult ügy vádlottjait a megismételt másodfokú eljárásában a Gyulai Törvényszéken szerdán.

Közérdekű munkát kér az ügyészség egy tüntetésen gyújtogató férfira

Az ügyészség pénzbüntetést és közérdekű munka kiszabását indítványozta egy férfira, aki egy Kossuth téri tüntetés után gyújtogatni kezdett.

Műtrágyakereskedelemmel összefüggő csalás miatt emeltek vádat négy ember ellen Somogyban

Végrehajtandó szabadságvesztést és pénzbüntetést indítványoz az ügyészség négy ember ellen, aki a vádhatóság szerint mezőgazdasági termékek importja után járó közterhekkel csalva 903 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját egy fiatal férfi

Féltékenységből és haragból több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját és a hozzátartozóit egy 23 éves férfi, akit emiatt pénzbüntetésre és közérdekű munkára ítélt a bíróság - közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Minden vádlottat bűnösnek talált, pénzbüntetést szabott ki a bíróság a sószórási kartell ügyben

Valamennyi vádlottat bűnösnek talált, és 7 cég 11 képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett ítéletében.