BUX: 36 511,13 pont, -0,15 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,02 pontos csökkenéssel, 36 511,13 ponton nyitott kedden.

Elemzők: enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

Szeptemberben héthavi csúcsra emelkedett az infláció Kínában

A piaci várakozásoknak megfelelően héthavi csúcsra gyorsult szeptemberben a fogyasztói árak éves emelkedési üteme Kínában.

Gyengült kissé a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizapiacon.

Pozitív kezdés várható Európában

Az árfolyamok emelkedésére lehet számítani kedden az európai tőzsdéken a kereskedés kezdetén a hétfői többnyire pozitív zárást követően.

A vártnál magasabb lett a Bank of America negyedéves profitja

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) profitja a harmadik negyedévben is, köszönhetően a költségek csökkentésének, a betét- és a hitelállomány bővülésének, illetve az új, alacsonyabb vállalati adókulcsoknak.

Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

London kivételével mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn.

BUX: 36 344,50 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,39 pontos csökkenéssel, 36 344,50 ponton nyitott hétfőn.

Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn.

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel.

Emelkedéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

Két hét óta először, pénteken jelentős forgalomban emelkedtek a részvényárfolyamok Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdén.

Erős pluszban nyitottak a főbb európai piacok

Az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken.