Emelkedéssel nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék, miután az Európai Központi Bank (EKB) nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján, Mario Draghi EKB-elnök pedig optimistán nyilatkozott az euróövezeti gazdaság jövőjéről.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggelre.
A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az OTP Bankra 281 millió forint bírság kiszabását megállapító, 2009. szeptember 24-én kelt GVH határozatot.
A Magyar Nemzeti Bank új minősítés, a "fogyasztóbarát lakáshitel" bevezetésével élénkítené a banki árversenyt.
Négymilliárd forint fejlesztési célú hitelt venne fel a jászberényi önkormányzat, a helyi képviselő-testület szerdai ülésén döntött arról, mely feladatokra mekkora összeget szánnának.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,52 pontos emelkedéssel, 32 597,89 ponton nyitott csütörtökön.
Gyengült a forint csütörtökre virradóra a nemzetközi devizapiacon.
Csökkenő indexekre lehet számítani csütörtökön az európai tőzsdék nyitásakor.
Visszakapják a bejegyzett élettársak a korábban megfizetett öröklési, ajándékozási vagy visszterhes vagyonátruházási illetéket - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett közleményből, amely a bejegyzett élettársakat megillető illetékkedvezményekkel kapcsolatos adóhatósági gyak
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Emelkedéssel nyitottak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.