Londoni pénzügyi elemzők szerint eldöntött ténynek tekinthető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén a 0,90 százalékos alapkamat nem változik, de az MNB a betéti eszközben elhelyezhető kereskedelmi banki likviditástömeg felső összeghatárának csökkentésével tov
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A Financial Times értesülése szerint több japán nagybank közölte a brit kormánnyal, hogy fél éven belül elkezdhetik egyes tevékenységeik áttelepítését Londonból más pénzügyi központokba, ha nem kapnak gyors és egyértelmű tájékoztatást.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek, 18+
Még hét ember, akinek tönkretette az életét a rengeteg pénz.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
Az Országvédelmi Alapból és tartalékokból csoportosít át a kormány a legfrissebb Magyar Közlöny szerint.
Vegyesen nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken: Londonban és Párizsban enyhén csökkent, Berlinben pedig stagnált az irányadó index.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX nem változott, 31 636,19 ponton nyitott pénteken.
Újabb történelmi csúcsot dönthet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdék pénteken.
Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggelre: a dollárral szemben erősödött, az euróhoz, a svájci frankhoz és japán jenhez képest viszont gyengült.
A magyar kiskamaszok többsége évi több ezer forint zsebpénzzel gazdálkodik - ismerteti egy felmérésre hivatkozva a K&H Bank, a pénzügyi ismeretek minél korábbi megszerzésére felhívva a figyelmet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,91 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 31 636,19 ponton zárt csütörtökön, amely újabb történelmi csúcsot jelent.