A magyar férfi asztalitenisz-válogatott a törökökkel és a svájciakkal szerepel azonos csoportban a szeptemberi csapat Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó szakaszában, pénteken és szombaton Eszéken.
Szudi Ádám kikapott a selejtező második fordulójában a Star Contender besorolású, 250 ezer dollár (körülbelül 85 millió forint) összdíjazású asztalitenisz WTT-versenyen, Bangkokban, így egyesben befejezte a szereplését.
Kónya Ádám és Büki Ádám is sikerrel vette a szabadstílusú 10 kilométer szerdai selejtezőjét a planicai északisí-világbajnokság nyitónapján.
Piros Zsombor kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott fel a főtáblára a marseille-i, 785 ezer euró (300 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
Jani Réka a selejtező első fordulójában kiesett a dubaji 2,8 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású női keményplyás tenisztornán.
Kifejezetten nehéz Európa-bajnoki selejtezőcsoportba került az U21-es magyar labdarúgó-válogatott a csütörtöki sorsoláson.
Eddig négy teniszezőt neveztek a franciák a magyarok elleni Davis Kupa-selejtezőre, amelynek Tatabánya ad otthont jövő pénteken és szombaton.
A hat magyar versenyző közül öt továbbjutott 1000 méteren a gdanski rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság selejtezőjéből, csupán Tiborcz Dániel esett ki.
Piros Zsombor elvesztette a harmadik mérkőzését az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így nem jutott fel a főtáblára.
Piros Zsombor második mérkőzését is megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így már csak egy győzelemre van a főtáblától.
Piros Zsombor három játszmában legyőzte a francia Antoine Escoffier-t kedden az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének az első fordulójában.
Debrecen lesz a házigazdája a női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjének.
