Súlyos sérülést szenvedett a Kispest játékosa az U21-es válogatottnál

A Kispest-Honvéd középpályása, Somogyi Ádám szárkapocscsonttörést szenvedett az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar U21-es labdarúgó-válogatott edzésén.

Russell volt az első szabadedzés leggyorsabbja

George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azeri Nagydíj csütörtöki első szabadedzésén Bakuban.

Marozsán a 16 közé jutott

A hatodik helyen kiemelt Marozsán Fábián bejutott a nyolcaddöntőbe a hangcsoui tenisztornán, miután két játszmában legyőzte az ausztrál Alex Boltot.

Bondár negyeddöntős egyesben

Bondár Anna bejutott a negyeddöntőbe a 283 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán.

A nagy hiányzók nélkül is fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Három meccsel rajtol az idény, az újonc ellen kezd a címvédő Szombathely

Szolnokon, Székesfehérváron és Sopronban rajtol el pénteken a férfi kosárlabda NB I 95. idénye, melynek első fordulójában a címvédő Szombathely az újonc Fótot fogadja.

András Csaba az első kiemelt Linzben

András Csaba sporttörténelmet ír, ugyanis először fordul elő, hogy férfi egyesben magyar játékos legyen az első kiemelt az asztaliteniszezők WTT-sorozatának egyik tornáján.

Nyolc nap alatt öt mérkőzés várhat a Veszprémre

Csütörtöktől jövő csütörtökig öt mérkőzés várhat a Veszprémre az Egyiptomban sorra kerülő férfi kézilabda klubvilágbajnokságon.

Vasárnap pótolják a Győr-FTC mérkőzést

Vasárnap pótolják az ETO University HT és a Ferencvárosi TC mérkőzését, ami szeptember 11-én szakadt félbe a férfi kézilabda NB I-ben.

Győrben rajtol a szezon, Szekszárdon kezd a címvédő Pécs

A címvédő Pécs a Szekszárd vendége lesz szombaton a női kosárlabda NB I alapszakaszának nyitófordulójában, melynek első mérkőzésére Győrben kerül sor csütörtökön.

Növényi Norbert Jr. nyert, de nem kapott UFC-szerződést

Növényi Norbert Jr. megnyerte Las Vegas-i mérkőzését, ám teljesítménye nem volt elég meggyőző, így nem kapott szerződést a kevert harcművészetek (MMA) első számú szervezeténél, a UFC-nél.

Kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 96-77-re kikapott az Indiana Fever vendégeként kedden az észak-amerikai női kosárlabdaligában (WNBA), ugyanakkor eldőlt, hogy így is megnyerte az alapszakaszt.