Szabados Noémi bronzérmet nyert a női 68 kilósok között Krasznojarszkban az oroszok kétszeres szabadfogású nehézsúlyú olimpiai bajnokáról, Ivan Jariginről elnevezett nemzetközi birkózó versenyen.
A magyar válogatott Argentínával, Brazíliával és Ausztriával került azonos csoportba a nyári, lengyelországi junior férfi kézilabda-világbajnokság csoportkörének sorsolásán.
A továbbjutáshoz mindenképpen nyernie kell a 2023-ban Bajnokok Ligája-győztes Manchester Citynek a BL alapszakaszának szerda este sorra kerülő nyolcadik, utolsó fordulójában, amelyben a belga Club Brugge lesz az angol együttes ellenfele.
A Debreceni VSC labdarúgócsapata kölcsönben szerződtette Maurides Roque Juniort, aki a Bundesligában szereplő St. Pauli együttesétől érkezett a hajdúsági városba.
A szarajevói selejtező után teljessé vált a mezőny az októberi, horvátországi asztalitenisz csapat Európa-bajnokságra.
Egy időben, szerdán 21 órától rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának utolsó fordulóját, melynek Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool és a második helyezett FC Barcelona vághat neki úgy, hogy már biztosan nyolcaddöntős.
Turányi Lilla 2027-ig szerződést hosszabbított a német élvonalbeli Bayer Leverkusen női labdarúgócsapatával.
Marozsán Fábián egy, Fucsovics Márton pedig három helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján, melyen előbbi az 58., utóbbi pedig a 96.
Lőw Zsolt csatlakozik a Red Bull Globalhoz, ahol Jürgen Klopp mellett tevékenykedik majd, mint a futballfejlesztések vezetője – mondta el a korábbi magyar válogatott labdarúgó az m4sport.hu-nak.
Több mint 80 verseny, amatőr és elit, hazai és nemzetközi viadalok szerepelnek a Magyar Triatlon Szövetség idei versenynaptárában.
Kriszt Sarolta negyedik lett ötpróbában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) fedettpályás versenysorozatának ezüst kategóriás viadalán a franciaországi Aubiere-ben, ahol három egyéni csúcsot ért el.
Lőrincz Viktor, a kötöttfogású birkózó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a versenyzők az erő- és állóképességet tekintve jó állapotban kezdték az évet a Honvédban rendezett válogatón, amelyen több parázs mérkőzést is látott, így bizakodóan tekint az áprilisi pozsonyi Európa-bajnokságra.