Udvardy Panna bejutott az elődöntőbe a kolumbiai Caliban zajló, 115 ezer dollár (43 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
A Levadiakosz kapusának, Gróf Dávidnak is gólt szeretne rúgni Koszta Márk, a görög élvonalban szereplő PAE Volosz labdarúgója.
Izrael Amszterdamba küldi a légierő két repülőgépét állampolgárainak hazaszállítására, miután a holland fővárosban csütörtök éjjel izraeli labdarúgó-szurkolókat támadtak meg és bántalmaztak – jelentette be Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala péntek reggel.
Az Európai Labdarúgó Szövetség csütörtöki sorsolásán Magyarország a finn, a szerb és a fehérorosz csapattal került egy csoportba a női Nemzetek Ligája B divíziójában.
A Vác női kézilabdacsapatától közös megegyezéssel távozik Herbert Gábor vezetőedző.
A címvédő és listavezető Ferencváros a papírforma szerint könnyű mérkőzésre számíthat a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában, melyben a sereghajtó Kecskemét vendége lesz.
Hat magyar konzul lesz jelen a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában rendezett Ferencváros-Dinamo Kijev meccs helyszínén csütörtökön Hamburgban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak.
Szűcs Bence, az USDK Dunkerque válogatott kézilabdázója elmondta, a pályán és a nyelvtanulással is jól boldogul Franciaországban.
Udvardy Panna a második fordulóban is győzött, így negyeddöntőbe jutott a Caliban zajló 115 ezer dollár összdíjazású, salakpályás challenger tenisztornán.
Januártól a magyar bajnok FTC jégkorongcsapatánál folytatja pályafutását a komoly NHL-es múlttal rendelkező amerikai csatár, David Booth.
Valter Attila olimpiai negyedik helyezett országúti kerékpáros szerint csapata, a Visma Lease a Bike idei teljesítménye alapján még jobban elégedett vele, mint ő saját magával.
Faültetéssel folytatódott kedden Kápolnásnyék külterületén az a programsorozat, amellyel a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) fennállásának - jövőre esedékes - századik évfordulóját ünneplik.