Spanyol támadóval erősített a Mezőkövesd

Jairo Samperio korábbi utánpótlás-válogatott spanyol támadóval erősített az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry labdarúgócsapata.

Döntős a 3x3-as lány hokiválogatott

Az elődöntőben is simán győzött, így bejutott s fináléba a magyar 3x3-as lány jégkorong-válogatott a dél-koreai Kangvonban zajló IV. téli ifjúsági olimpián (YOG).

Netrisk: a síelők többsége Ausztriába utazott a biztosítások alapján

A síeléshez 2023. november vége és 2024. január eleje között utasbiztosítást kötő turisták 66 százaléka Ausztriát választotta, Szlovákia részesedése 14, míg Lengyelországé 7 százalékos - derül ki a Netrisk legfrissebb összeállításából.

A magyar súlyemelés dopping szempontjából a legkedvezőbb kategóriába került

A doppingellenes tevékenységben elért sikerként értékelte a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) azt a tényt, hogy a sportág nemzetközi szövetsége (IWF) a doppingtól legkevésbé veszélyeztetett tagországai között tartja nyilván Magyarországot.

Horváthék csak szépíteni tudtak

Horváth Márk gólpasszából Horváth Bálint szerezte a Briancon szépítő találatát a tabella második helyén álló Angers ellen, de végül csapatuk 4-1-re kikapott a francia jégkorong-bajnokság keddi játéknapján.

Élő tv-sportközvetítések

A szerdai és csütörtöki élő közvetítések a hazai televíziókban.

Hibátlan teljesítménnyel csoportelső a 3x3-as lány hokiválogatott

Hibátlan teljesítménnyel, veretlenül jutott tovább csoportjából a 3x3-as lány jégkorong-válogatott, amely kedden a házigazda Koreai Köztársaságot és Olaszországot győzte le a dél-koreai Kangvonban zajló IV. téli ifjúsági olimpián (YOG).

Erős selejtezőcsoportokban a magyar 3x3-as kosárválogatottak

A női és férfi 3x3-as magyar kosárlabda-válogatott is erős csoportba került a debreceni olimpiai kvalifikációs tornán.

Szabadkártyát kapott a Polti Kometa

A Fetter Eriket foglalkoztató Polti Kometa szabadkártyát kapott a májusi Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyre.

Elhunyt Beszteri-Balogh János háromszoros magyar bajnok jégkorongos

Életének 86. évében elhunyt Beszteri-Balogh János, a Ferencváros háromszoros magyar bajnok jégkorongozója.

Varga Barnabás és Samy Mmaee még a rehabilitációját végzi

Hajnal Tamás, a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencváros sportigazgatója azt mondta, Varga Barnabás és Samy Mmaee még a rehabilitációját végzi, ezért nem készül együtt a társaival a benidormi edzőtáborban.

A Győr kanadai játékosa kemény meccsekre számít Sopronban

Bridget Carleton, a Győr kanadai kosárlabdázója szoros meccsekre számít a február 8. és 11. közötti, soproni olimpiai selejtezőtornán, ahol a vb-negyedik észak-amerikai együttes a házigazdákon kívül a spanyolokkal és a japánokkal küzd majd a három kijutó helyért.