Súlyosan megsérült a térde Szikora Melindának, ezért a magyar női kézilabda-válogatott kapusának minden bizonnyal ki kell hagynia a november 30-án kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságot.
Több Bundesliga-csúcs is született a Bayern München hétvégi fellépésén, amikor a német bajnoki címvédő 8-0-ra legyőzte vendégét, az újonc Darmstadtot - írta hétfői értékelésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Kedden, szerdán és csütörtökön rendezik a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójának mérkőzéseit, amelyeken a nyolcaddöntőbe jutás lesz a tét.
Megsérült Batik Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC védekező középpályása.
Sallói Dániel góllal és gólpasszal járult hozzá a Sporting Kansas City 4-1-es győzelméhez a St. Louis City otthonában az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) nyolcaddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén.
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nagyon szeretné, ha Lionel Messi az argentin csapat tagjaként szerepelne a jövő nyári, párizsi olimpia futballtornáján.
Hét kiemelt verseny, összesen pedig több mint 50 viadal vár az atlétákra a decemberben rajtoló és a márciusi, glasgow-i világbajnoksággal záruló fedett pályás idényben.
Kós Hubert világbajnok úszó legtöbbször elfelejti, hogy nyáron Fukuokában aranyérmet nyert 200 méter háton, mert gőzerővel készül a jövő nyári párizsi olimpiára.
Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) lemondott elnöke szerint a sportág érdekeit szolgálja a megtisztulás, ezért indítottak eljárást költségvetési csalás ügyében elnökségi tagok ellen.
A címvédő és listavezető Ferencváros az ősi rivális Újpestet fogadja vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján, amely a két együttes 239. egymás elleni összecsapása lesz a hazai élvonalban.
Bizonytalanná vált a pénteki Dunaújvárosi Kohász KA-Motherson Mosonmagyaróvári KC női kézilabda NB I-es mérkőzés megrendezése.