Húsz magyar jet-skis indul a Nyíregyháza-Leveleken csütörtökön (ma) kezdődő felnőtt Európa-bajnoki futamon és junior világbajnokságon.
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott kikapott Horvátországtól a lengyelországi Európa Játékokon, ezzel másodikként zárta a csoportkört.
Csupán ötéves múltra tekint vissza, így még szinte gyerekcipőben jár Magyarországon a tenisz és a fallabda egyesítésének nevezhető padel sportág, melynek versenyén egy-egy férfi és női magyar páros lép pályára a krakkói központú Európa Játékokon.
A 11. helyen bejutott a döntőbe a Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika kettős a szinkronúszó párosok szabadprogramjában a lengyelországi Európa Játékokon.
Három magyar egység győzelemmel mutatkozott be a szerda délelőtti 500 méteres előfutamok során a krakkói központú Európa Játékok kajak-kenu versenyén; négy hajó már döntős, a délutáni középfutamokban pedig két párosnak lehet szorítani.
A magyar férfi és női szövetségi kapitány is bizakodva várja a krakkói központú Európa Játékok asztalitenisz-versenyeinek pénteki rajtját.
A karatés Tadissi Martial és Nagy Botond is bízik az éremszerzésben a lengyelországi Európa Játékokon.
Tizenhárom fős magyar válogatott utazott Kairóba, ahol szerdán (ma) kezdetét veszi a junior uszonyosúszó-világbajnokság.
Tizenegy magyar úszó lesz ott a hétvégén sorra kerülő Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi versenyen.
A 2020-ban Australian Open-győztes Sofia Kenin is indul a júliusi tenisz Hungarian Grand Prix-n.
Nemcsak a pályán, hanem a szakmai stábban is igazi csapatmunka folyik Iványi Dalma szerint, aki segédedzőként működik közre a magyar női kosárlabda-válogatottnál az Európa-bajnokságon.