Dabasi Réka: szerintem jobb lettem a profiligában

Kevesellte a neki szánt jégidőt a Metropolitan Rivetersnél, és a Hokiklub Budapest legideálisabb ajánlatát fogadta el Dabasi Réka válogatott jégkorongozó.

Kiesett a világbajnoki újonc Csáki Hanna

Csáki Hanna kikapott első mérkőzésén a pénteki versenynapon, így kiesett a bakui tekvondó-világbajnokságon.

Posztumusz díj Asbóth Józsefnek

A francia nyílt bajnokság szervezői ünnepélyes keretek között emlékplakettet adományoztak az 1947-ben győztes Asbóth József családjának.

Benyó tapasztalatot szerezne Portugáliában, de bízik a jó eredményben

Elsősorban a tapasztalatszerzés a célja a pályafutása első ralikrossz Európa-bajnoki idényét teljesítő Benyó Máténak, a Korda Racing versenyzőjének a kontinensbajnokság portugáliai második fordulójában.

Juhász Dorka hét pontja kevés volt a Minnesota első sikeréhez

Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 89-84-re kikapott a vendég Connecticut Suntól az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) csütörtöki játéknapján.

Először két magyar csapat a négy között

Először szerepel két magyar csapat - a Győr és a Ferencváros - a legjobb négy között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, amelynek négyes döntőjét szombaton és vasárnap rendezik a budapesti MVM Dome-ban.

Csaknem ötezer induló a női futógálán

Már csaknem ötezer nevezés érkezett a 28. Aldi Női Futógálára, melyet vasárnap a Népligetben rendez meg a Budapest Sportiroda (BSI).

Új bajnokot avatnak a "meleg égövi" döntőn

A nevadai sivatagban fekvő Las Vegas vagy a napsütéses Florida jégkorongcsapatához kerül idén a Stanley Kupa, és új bajnokot avatnak majd az észak-amerikai profiligában (NHL).

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

Nem jutott tovább a női válogatott

A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-11-re kikapott Kanadától csütörtökön a bécsi világbajnokságon, így nem jutott tovább a rájátszásba.

IFFHS: Navas már a 2006-os sikernek is részese volt

Hetedik európai kupadöntőjét nyerte meg a Sevilla szerda este Budapesten, és a spanyol együttesben játszott az a Jesús Navas is, aki már az első, 2006-os sikernek is részese volt - írta csütörtöki elemzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Magyarországon edzőtáborozik és játszik az amerikai női kézilabda-válogatott

Magyarországon edzőtáborozik és játszik a hónap második felében az Egyesült Államok felnőtt és junior női kézilabda-válogatottja.