Tizenhét magyar érem az uszonyos és búvárúszó világkupa zárónapján

A magyarok nyolc arany-, három ezüst- és hat bronzérmet nyertek az egri uszonyos és búvárúszó világkupa-verseny vasárnapi zárónapján.

Bajcajev mérkőzés nélkül továbbjutott, Antal Dániel nem indul

Bajcajev Vlagyiszlav mérkőzés nélkül jutott tovább a szabadfogásúak 97 kilogrammos negyeddöntőjébe, míg Antal Dániel bőrfertőzés miatt nem léphet szőnyegre a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

Az AZ kapusedzője szerint Kerkez javíthat a magyar futballisták megítélésén Hollandiában

Az AZ Alkmaar utánpótlásában dolgozó, a kapusokért felelős Szénási Béla szerint Kerkez Milos játéka összességében a magyar futballisták megítélésén is javíthat Hollandiában.

Európa-napi fesztivál és futóverseny a Szabadság téren május 7-én

Május 7-én kerül sor az Európa-napi fesztiválra és futóversenyre a Szabadság téren.

Tóth Krisztián bekerült az EJU sportolói bizottságába

Az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián bekerült az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) sportolói bizottságába.

EA: Gyulai Márton alelnöknek is pályázik

Gyulai Márton pályázik az alelnöki posztra az Európai Atlétikai Szövetség (EA) szombati tisztújításán.

Fetter Erik: betegség után is a keretbe kerülés a terv

Rövid betegség és két olaszországi országúti kerékpáros verseny után változatlanul az a célja Fetter Eriknek, hogy bekerüljön az EOLO-Kometa keretébe a Giro d'Italiára.

Élő tv-sportközvetítések

A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.

A pénzügyi stabilitást emelte ki az MKSZ búcsúzó elnöke

A többi között a pénzügyi stabilitást emelte ki búcsúbeszédében Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) távozó elnöke.

Helyszínbejáráson vett részt a MOB

Helyszínbejáráson vett részt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) küldöttsége Krakkóban, ahol csaknem két hónap múlva kezdetét veszi a 26 sportágat felvonultató Európa Játékok.

Hajnal: a Honvéd ellen meg kell szereznünk a három pontot

Hajnal Tamás, a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő és listavezető Ferencváros sportigazgatója azt mondta: a szombati, Budapest Honvéd elleni bajnokin "minden körülmények között" meg kell szerezniük a három pontot.

Bakosi Péter: most jöhet el az én időm

Ha sikerül kivívnia a budapesti világbajnoki indulást, célba venné az országos csúcs megdöntését Bakosi Péter, a nyíregyháziak 17-szeres magyar bajnok magasugrója.