Négy magyar konzul is jelen lesz a Genk-Ferencváros futballmeccs helyszínén csütörtökön Belgiumban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a meccs reggelén a Facebookon.
A férfiaknál a budapesti BOK Csarnok, a nőknél pedig Miskolc ad otthont jövőre a kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének.
A Konferencia-liga egyetlen magyar labdarúgót, Bolla Bendegúzt foglalkoztató csapata, a Rapid Wien a Lech Poznan vendégeként kezdi meg a szereplését a harmadik számú európai kupasorozatban.
Két magyar női versenyzővel, Árva Cintiával és Mitykó Veronikával a mezőnyben csütörtöktől tíz napon át zajlik a súlyemelők idei világbajnoksága a norvégiai Fördében.
A sorozat egyik nagy esélyesének tartott AS Roma hazai pályán a francia Lille ellen folytathatja menetelését csütörtökön az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
A negyeddöntőben Marozsán Fábiánt búcsúztató Jannik Sinner nyerte meg a 4,01 millió dollár (1,32 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás tenisztornát, mivel a szerdai fináléban könnyedén legyőzte az amerikai Learner Tient.
Fucsovics Márton három szettben kikapott a spanyol Jaume Munartól szerdán a 9,1 millió dollár (hárommilliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.
Komoly erőpróba előtt áll csütörtökön az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a belga Genk vendégeként a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata, amely legutóbb februárban szenvedett idegenben vereséget.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott ősszel és jövő tavasszal is Szombathelyen vívja hazai mérkőzéseit a világbajnoki selejtezősorozatban.
Majoross Gergelyt választotta új tagnak a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnoka az idén elhunyt Jakabházy László helyére.
Minden korábbinál népesebb magyar csapat utazik a felnőtt tekvondó-világbajnokságra, amelyet október 24. és 30. között a kínai Vuhsziban rendeznek meg.
Szántó Évát beválasztották a Nemzetközi Evezős Szövetség végrehajtó bizottságába - adta hírül közösségi oldalán a magyar szövetség.