Jól kezdődött magyar szempontból a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság, a 200 méteres női kajakpárosok első előfutamában második lett a hazai duó, ezzel egyből bejutott a pénteki döntőbe.
Kihirdette Európa-bajnoki keretét Jan De Brant, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Babos Tímea a selejtező második körébe jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Ikrei születtek Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívónak.
Sérülés miatt öt hétig nem futballozhat Ousmane Dembélé, az FC Barcelona francia csatára.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Az év góljáért járó Puskás-díj történetében először magyar labdarúgó is szerepel a 10-es jelöltlistán: a debreceni Zsóri Dániel Ferencvárosnak lőtt februári találatára is lehet szavazni a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapján.
Zsóri Dániel gólja is a jelöltek között.
Berecz Lajos és Ménes Anita nyerte hétfőn a II. újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaratont.
Fucsovics Márton nyolc helyet rontva a 65., Balázs Attila viszont kilenc pozíciót előrelépve karriercsúccsal a 130. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.
