Esküt tettek a katonai világjátékokra utazó sportolók

Ünnepélyesen esküt tettek a 7. CISM katonai világjátékokra utazó katonasportolók pénteken Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban (HM).

Balázs Attila és Piros Zsombor is készül a visszatérésre

A Davis Kupa-válogatott két teniszezője, Balázs Attila és Piros Zsombor egyaránt felépült sérüléséből, és készül a visszatérésre.

Dicséri a válogatottat a horvát sajtó

Nagy terjedelemben foglalkozik pénteken a horvát sajtó a magyar labdarúgó-válogatott elleni, előző esti Európa-bajnoki selejtezővel, egyetértve abban, hogy a 3-0-s győzelem után Horvátországnak minden esélye megvan arra, hogy kijusson a jövő évi kontinensviadalra.

WNBA-bajnok lett a Diósgyőr kosarasa

Shatori Walker-Kimbrough az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) bajnokaként tér vissza Diósgyőrbe.

Simone Biles maga sem érti, hogy csinálja

Az immár 16-szoros világbajnok tornász, Simone Biles elmondta, néha ő maga sem érti, hogyan képes végrehajtani különleges gyakorlatait.

Varga Csaba hamarosan elindul a csúcsra

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó hamarosan elindul, hogy megmássza a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcsát - közölte csütörtökön a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel az MTI-vel.

Kásler Miklós: az úszás és a vízilabda a magyar identitás részévé vált

Az úszás és a vízilabda a magyar identitás részévé vált, részei lettek a magyar legendáriumnak - jelentette ki Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Velencén, ahol letették a városi sportuszoda alapkövét.

NBA: megtartják a sanghaji mérkőzést

Az észak-amerikai kosárlabdaligában szereplő (NBA) Houston Rockets igazgatójának a hongkongi tüntetőket támogató bejegyzése nyomán kialakult feszültségek ellenére csütörtök este megtartják a Los Angeles Lakers és a Brooklyn Nets bemutatómérkőzését Sanghajban.

Szurkolói összecsapások, egy magyar megsérült, egyet őrizetbe vettek

Horvát és magyar futballszurkolók csaptak össze szerdán este Splitben, egy nappal az Európa-bajnoki selejtező előtt - közölte a Slobodna Dalmacija című regionális horvát napilap.

Nagornij alkohol helyett bolognai spagettivel ünnepel

Az orosz Nyikita Nagornij elárulta, hogy bolognai spagettivel ünnepli a férfi csapatverseny megnyerését a Stuttgartban zajló torna-világbajnokságon.

Kiegyenlített szezonra van kilátás

Pénteken a Vasas jászberényi vendégjátékával kezdődik a nyolccsapatos női röplabda Extraliga, melynek a címvédő fővárosiak mellett négy másik csapat is aranyérmes álmokkal vág neki.

Átadták a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét

Ünnepélyes keretek között átadták szerdán a kajak-kenu első magyar olimpiai bajnokairól elnevezett óbudai UTE-létesítmény, a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét.