Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a nyári szezont értékelő sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Csehországban éves összehasonlításban 12,3 százalékkal 147 659-re nőtt az új személygépkocsik eladása az év első nyolc hónapjában, 2019 azonos időszakához viszonyítva azonban 16 százalékkal csökkent - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, havi összevetésben pedig átlagosan 0,2 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly 142 600 fővel csökkent Románia lakossága - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Lassult a hazai fogyasztói árak növekedése júliusban, de az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
A magyarországi tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban 7,3 százalékkal több, 5306 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, ezzel 2007-hez képest 96 százalékkal bővült, vagyis csaknem megkétszereződött a piac - hívta fel a figyelmet a GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzésében.
Romániában naponta több mint száz korábban történt halálesettel igazítják ki a hivatalos Covid-statisztikát: az utóbbi két hétben végzett korrekciók nyomán csütörtökig több mint ezerrel emelkedett a koronavírus-járvány áldozatainak száma, miközben a fertőzések üteme továbbra is lassul.
A jövő év tavaszára halasztják a 2021-re tervezett népszámlálást Koszovóban a koronavírus-járvány, valamint az októberben várható helyi önkormányzati választások miatt - közölte az ország statisztikai hivatala csütörtökön.
Az előző időszak foglalkoztatáspolitikai, adó- és beruházási intézkedéseknek köszönhetően Magyarország áprilisi munkanélküliségi rátája a negyedik legjobb az Európai Unióban (EU) - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását.
Váratlanul érte az építőipar februári gyenge teljesítménye az MTI-nek nyilatkozó elemzőket, akik szerint ilyen volatilis iparág esetében egy havi adatból nem érdemes trendre következtetni, de a következő hónapok teljesítményét ezután kiemeltebb figyelem övezheti.
