Jövő májusban indul az országos 11-es rúgó bajnokság, melynek győztese 10 millió forinttal gazdagodik.
Október 16-ig jelentkezhetnek a középiskolák 9. és 10. osztályos tanulói az Estöri Kreatív Történelmi Verseny idei évadába - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Különleges versenyt ígérnek a szervezők a X. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.
Bár a TÓMÉK / Tisza-tavi Napok fesztivál idén elmarad, a szervezők pótLAKE címmel ötnapos programsorozattal kárpótolják augusztus 16. és 20. között Tiszafüreden a közönséget.
Teljes hajózár lép életbe a Budapest Urban Games (BUG) keretében sorra kerülő Duna-átúszás idejére augusztus 29-én 9-től 14 óráig.
Hatszáznál is több vitorlást várnak a szervezők a csütörtök reggel 9 órakor rajtoló 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a verseny sajtótájékoztatóján.
A Tour de France országúti kerékpáros körverseny szervezői szeretnék korábbra hozni a jövő évi viadal rajtját, hogy elkerüljék az ütközést az idén nyárról 2021-re halasztott tokiói olimpiával.
A tervek szerint idén augusztus 20-án rendezik meg a 10. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat.
Elhalasztotta európai turnéjának nagy részét Celine Dion, aki június 7-re tervezett budapesti koncertjét sem tartja meg a Sportarénában.
Mori Josiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője szerint jövő nyárról semmiképpen sem lehet tovább halasztani a játékokat.
Májusról októberre halasztották Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, melyet 14. alkalommal rendeznek meg idén.
Nick Mason, a Pink Folyd dobosa zenekarával június 22-én a Budapest Parkban játszik, mellette LP (július 8.) és Marcus Miller (július 15.) koncertjét is bejelentették szerdán a szervezők.
