Már több mint háromezer érintettnek segítettek az Önálló Életviteli Centrumok

Értelmi fogyatékossággal élő emberek önállóságát támogatják a három éve működő Önálló Életviteli Centrumok, amelyekben már több mint 3 ezer érintett és 1800 szakember kapott segítséget.

SZTNH: szerdától lehet pályázni az európai kkv-k szellemi tulajdon védelmének ösztönzésére létrehozott 2250 eurós támogatására

Szerdától lehet pályázni az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) szellemi tulajdon védelmének ösztönzésére létrehozott 2250 eurós támogatására - a jelentkezés benyújtásának határideje december 16. - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) szerdán az MTI-vel.

MSZP: az oktatási intézmények támogatásakor is igénybe lehessen venni a tao-kedvezményt

Az oktatási és az egészségügyi intézményeknek nyújtott támogatás is számítson bele a cégek társasági adó (tao) kedvezményébe - javasolta az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke pénteken.

Hátrányos helyzetű diákok kirándulását támogatta a Pro Filii Alapítvány

Mintegy kétezer, hátrányos helyzetű településen élő általános iskolás kirándulását tette lehetővé a Pro Filii Alapítvány; a diákok és kísérőik az Alcsútdobozi Kalandparkban tölthettek egy napot, az utazás teljes költségét is az alapítvány állta.

Szijjártó: Magyarország célja, hogy kimaradjon a háború okozta európai gazdasági recesszióból

Magyarország célja, hogy kimaradjon az ukrajnai háború okozta európai gazdasági recesszióból, ehhez pedig most is a korábbi válságokra adott nemzeti válaszra van szükség - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Somogyszobon.

Kihirdették a civil állatvédő szervezetek támogatására kiírt pályázat nyerteseit

Kihirdették a civil állatvédő szervezetek támogatására májusban meghirdetett pályázat eredményét: az 500 millió forint keretösszegű pályázaton 187 nyertes részesül 500 ezer forint és 10 millió forint közötti összegben.

Nagy István: kezdődik az előlegfizetés az egységes kérelmekre

Hétfőn kezdődik az idei egységes kérelmek után az emelt összegű előlegfizetés - mondta az agrárminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Európa Tanács: több támogatást kell nyújtani az orosz és fehérorosz emberijog-védőknek

Az Európa Tanács tagállamainak több támogatást kell nyújtaniuk az orosz és fehérorosz emberijog-védőknek, különösen a jelenlegihez hasonló háborús válság idején - jelentette ki Dunja Mijatovic, a 46 tagot számláló, strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán.

Agrárminisztérium: újabb segítséget kapott a tejelő szarvasmarha ágazat

Sikerrel zárult a tejelő szarvasmarha ágazat állatjóléti támogatásának meghosszabbítása - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium.

Rendkívüli, százezer forintos rezsitámogatást fizet minden dolgozójának a Mészáros Csoport

A dolgozói iránt érzett felelősségből minimum nettó százezer forintos rezsitámogatást fizet minden munkavállalójának a Mészáros Csoport - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

AM: több mint 6 milliárd forint rendkívüli támogatást kaptak a baromfi- és sertéskocatartók

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására - az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal - idézte fel az Agrárminisztérium (AM).

Giorgia Meloni támogatásáról biztosította Ukrajnát az elnökének küldött üzenetében

Hű támogatásáról biztosította az ukrán népet szabadságharcában Giorgia Meloni, az olasz parlamenti választásokon győztes Olasz Testvérek párt és a jobbközép koalíció vezetője a Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek írt üzenetében kedden késő este.