Továbbra is történelmi csúcson áll az Európai Unió támogatottsága a huszonnyolc tagországban - derült ki a legfrissebb uniós közvélemény-kutatásból (Eurobarometer).
Bízunk abban, hogy az Ukrajnában bekövetkezett változásoknak köszönhetően sikerül normalizálnunk a kétoldalú kapcsolatainkat, és orvosolni tudjuk a kárpátaljai magyarság sérelmeit.
Elkezdődött a Műanyagmentes július, a kezdeményezés célja az egyszer használatos műanyagok használatának kiiktatása - hangzott el az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában csütörtökön.
Művészeti tábort szerveznek a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben fogvatartottak gyermekeinek augusztus elején neves művészek közreműködésével.
Szerző: Ancsy
itt:
Párkapcsolat
Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségügyi minisztere kedden Berlinben.
A szexuális identitás és a férfi és nő alkotta család értékeit hangsúlyozza a katolikus nevelésért felelős vatikáni kongregációnak a genderelméletről közölt dokumentuma, amely párbeszédet is szorgalmaz a nemi diszkriminációval szembeni fellépés érdekében.
Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa a legbefolyásosabb nő Csehországban - írja az amerikai Forbes magazin cseh kiadása csütörtöki közleményében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Előgyereknapot tart pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen, amellyel a gyerekek segítésének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet - közölte a segélyszervezet kommunikációs igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A magyar családpolitika kiszámíthatóságot és stabilitást ad a családoknak, folyamatosan bővül, és jóval több lehetőséget biztosít, mint ami Európa más országaiban elérhető - közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Fontos célja az államnak, hogy a fiatalok élete minél tartalmasabb legyen - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Pannonhalmán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Országos rekordkísérletre, százezer gyerek magasba emelésére készül 23 helyszínen a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szombaton 11 órakor - közölte a mozgalom pénteken az MTI-vel.
Kazahsztánban az internetszolgáltatók elérhetetlenné tették csütörtökön a Facebook, a Telegram, az Instagram üzenetküldő szolgáltatásokat, a YouTube videómegosztó portált, illetve egy sor helyi lap internetes felületét.