Az AZ Alkmaar utánpótlásában dolgozó, a kapusokért felelős Szénási Béla szerint Kerkez Milos játéka összességében a magyar futballisták megítélésén is javíthat Hollandiában.
Somodi Maja ezüstérmet szerzett hétfőn a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a finnországi Vuokattiban zajló XV. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki küldöttgyűlésén Csányi Sándor elnök elsősorban három területet - az utánpótlást, a helyszíni nézők számának növelését és a szakemberképzést - jelölt meg, melyet fejleszteni kell az elkövetkezendő években.
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának ígérete szerint jövőre a lánycsapatok részvételével kibővítik a zuglói Drazen Petrovic kosárlabda utánpótlás emléktornát, amelyet 2020-ban a kormány anyagilag is támogatni szeretne.
Tavalyhoz hasonlóan idén is nyolc csapat vesz részt a Puskás-Suzuki Kupa U17-es labdarúgótornán, amelyet 12. alkalommal rendeznek meg június 6-10-én Felcsúton.
Elkezdődött szerdán a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. idősebb Dárdai Pál (1951-2017) nevét viselő utánpótlás labdarúgó-akadémiájának kivitelezése a baranyai megyeszékhelyen.
A magyar kormány több mint 1,8 milliárd forintos támogatásából Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiája létesül Békéscsabán.
A magyar sikerek, hazai példaképek és sportesemények hatására az elmúlt években jelentősen, közel ötven százalékkal nőtt az utánpótlás létszáma a sikersportágakban - derül ki a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által készített felmérésből
A Győrben zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) az utánpótlás idei legfontosabb eseménye Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint.
Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő szerint a muszlim társadalmakban bőven van utánpótlás az öngyilkos merényletek elkövetéséhez.
Szerző: K.Edina
itt:
Sport, Színes hírek
Óriási tehetségre bukkantak a Mészöly Focisuliban. Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a 10 éves Lukács Leon és családja ki is költözik Barcelonába, ugyanis a magyar kisfiút leigazolta a Barca.
...
Új játékosokkal megerősödve a bajnokságban a legjobb négy közé kerülést tűzték ki a váci női kézilabdacsapatnál.
A legutóbbi bajnoki sorozatot a hetedik helyen záró Ipress Center-Váchoz érkezik a G...
