Emelkedéssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék

Emelkedéssel kezdték a napot a csütörtöki kereskedésben a főbb európai tőzsdeindexek.

Emelkedtek az árfolyamok az ázsiai tőzsdéken

A legnagyobb ázsiai tőzsdék emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a szerdai nagy veszteségek után, a térségben reggel 8 órakor még nyitva tartó börzék vegyesen teljesítettek.

Kissé lassult, de továbbra is 40 éves csúcs közelében a brit infláció

Valamelyest lassult, de továbbra is a nyáron elért 40 éves csúcs közelében jár a brit infláció.

Romániában 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első hét hónapban

Romániában 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

Lejtőre kerültek az ázsiai tőzsdék

Nagy eséssel zárták a szerdai kereskedést a vezető ázsiai tőzsdék, és negatív tartományban álltak a térségben reggel 8 órakor még nyitva tartó börzék is.

Erősödés az ázsiai börzéken

Erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék kedden, és pozitív tartományban álltak a még nyitva tartó piacok.

Jelentősen romlottak a német gazdaság kilátásai az ifo gazdaságkutató szerint

Jelentősen romlottak a német gazdaság növekedési kilátásai - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet hétfőn publikált elemzéséből.

A várakozásoknál lassabban nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásoknál lassabban növekedett a brit gazdaság teljesítménye júliusban, a nyár közepével zárult három hónapban pedig stagnált a brit hazai össztermék (GDP) értéke.

Enyhén nőtt augusztusban a román éves infláció ráta

Augusztusban 15,3 százalék volt a román éves inflációs ráta a júliusban jegyzett 15 százalék után - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Erősödtek nyitáskor a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.

Erősödés az ázsiai tőzsdéken

Erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és emelkedésben álltak a még nyitva tartó piacok.

Romániában csaknem 46 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleg hánya az idei első hét hónapban

Romániában csaknem 46 százalékkal, 18,768 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.