Ideiglenesen visszavonhatja a szerbiai árukra kivetett védővámot Koszovó

Bizonyos időtartamra visszavonhatja a szerbiai árukra kivetett 100 százalékos vámot Koszovó - közölte szerdán Avni Arifi, a koszovói miniszterelnök kabinetfőnöke.

Csökkentette inflációs előrejelzését és nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank

Csökkentette inflációs előrejelzését a japán jegybank szerdán, és arra figyelmeztetett, hogy fokozódnak a gazdaságot fenyegető kockázatok a globális kereslet megtorpanása miatt, ami visszaveti a tartós növekedést elősegítő, hosszú évekre visszanyúló erőfeszítéseket.

Lassult decemberben a termelői árak emelkedésének üteme Németországban

A vártnál nagyobb mértékben, hét havi mélypontra csökkent tavaly decemberben a termelői árak emelkedésének üteme Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői közleménye alapján.

Erős ütemben drágultak a lakások az EU-ban

Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben.

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete novemberben

Novemberben az euróövezet külkereskedelmi mérlegtöbblete csökkent, az Európai Unióé pedig deficites lett az egy évvel korábbi többlet után.

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren lesz sztrájk kedden

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot kedden a biztonsági szolgálatok dolgozói, Frankfurt és Hamburg mellett Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban is - közölte hétfőn a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).

Amerikában a várakozásokkal összhangban alakult az infláció decemberben

Az elemzői várakozásokkal megegyezően emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban decemberben: az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy éves összevetésben 1,9 százalék volt az infláció.

Tavaly 2,1 százalék volt az infláció Csehországban

Éves összehasonlításban 2,1 százalék volt az infláció tavaly Csehországban - közölte csütörtökön Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal.

Decemberben csökkent az infláció Kínában

Decemberben a vártnál kisebb lett, hat havi mélypontra csökkent az infláció Kínában, a termelői árak pedig több mint két éve a legkisebb mértékben emelkedtek a pekingi statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.

Tízéves mélyponton az euróövezeti munkanélküliségi ráta

Tíz éve a legalacsonyabbra csökkent novemberben a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.

Decemberben 3,1 százalékra nőtt a munkanélküliség Csehországban

Tavaly decemberben 3,1 százalékra emelkedett a novemberi 2,8 százalékról a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal szerdán Prágában.

Egész napos sztrájk lesz három németországi repülőtéren csütörtökön

Egész napos sztrájkot hirdetett csütörtökre a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtérre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).