Tíz százalék alatt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben

Az euróövezetben 2011 áprilisa óta első alkalommal csökkent tíz százalék alá a munkanélküliségi ráta - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

Nőtt novemberben az euróövezet feldolgozóipari teljesítménye

Novemberben 34 havi csúcsra emelkedett az euróövezet feldolgozóipari teljesítményindexe a londoni IHS Markit gazdasági kutató intézet csütörtökön közzétett kimutatása szerint.

A Brent olajfajta ára 50 dollár fölött

Október vége óta először 50 dollár fölé emelkedett a kőolaj ára, mert OPEC-illetékesek kijelentései alapján megnőtt a valószínűsége annak, hogy az olajszervezetnek sikerül megállapodniuk a termelés csökkentéséről.

Kilencéves csúcson a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Kilencéves csúcsra javult a fogyasztói bizalom novemberben az Egyesült Államokban a Conference Board gazdaságkutató cég kedden ismertetett hangulatindexe szerint.

OECD-jelentés: jövőre már kissé gyorsul a globális gazdasági növekedés

Az idén ugyan még a tavalyi 3,1 százalékról 2,9 százalékra lassul a világgazdasági növekedés üteme, jövőre azonban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) már kissé magasabb, 3,3 százalékos GDP-bővülést prognosztizál, amely 2018-ra 3,6 százalékra gyorsulhat.

Vegyes mozgás az ázsiai piacokon

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, a még nyitva tartó börzéken viszont már egyértelmű növekedési trend tapasztalható.

Fellép a brit kormány a kirívóan magas vállalatvezetői fizetések ellen

Több pontból álló intézkedési programot ismertet a jövő héten a brit kormány az alkalmazotti átlagbéreket kirívó mértékben meghaladó vállalatvezetői fizetések ellen.

Brit pénzügyminiszter: nem lesz többletben a költségvetés az évtized végére

A korábbi tervekkel ellentétben a brit kormány már nem törekszik az államháztartási többlet elérésére a 2019-2020-as pénzügyi évben, tekintettel a tervezettnél várhatóan gyengébb gazdasági növekedésre - mondta szerdán a brit pénzügyminiszter.

Élénkült novemberben az euróövezet gazdasága

Erősödött, 11 havi csúcsra emelkedett novemberben az euróövezet feldolgozóiparának és szolgáltató szektorának aktivitása.

Hernádi Zsolt ügyvédje: végleges és megfellebbezhetetlen az Interpol döntése

Végleges és megfellebbezhetetlen az Interpol azon döntése, hogy lekerült a szervezet körözési listájáról Hernádi Zsolt - közölte hétfőn az MTI-vel a Mol elnök-vezérigazgatójának jogi képviseletét ellátó nemzetközi ügyvédi csoport vezetője.

Októberben emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban

Hat hónapja a legnagyobb mértékben nőttek a fogyasztói árak októberben az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) csütörtökön közzétett kimutatása szerint.

Emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben és az EU-ban októberben

Októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek és felfelé ívelő tendenciát mutattak az éves összevetésű fogyasztói árak az euróövezetben és az Európai Unióban.