Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon a keddi vegyes, többségében veszteséges zárás után.

Júliusban enyhült kissé az inflációs nyomás Németországban

Júliusban a várakozásoknak megfelelően enyhült kissé az inflációs nyomás Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.

Megugrott a CEZ nettó nyeresége az első fél évben

Megugrott a Cseh Energetikai Vállalat (CEZ) nettó nyeresége az első fél évben, a 33,6 milliárd koronás (540,96 milliárd forint) nettó eredmény 32 milliárd koronával (515,2 milliárd forint) magasabb az egy évvel korábbinál - közölte kedden a legnagyobb csehországi energiaipari társaság.

Horvátországban 9 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az első hét hónapban

Horvátországban januártól július végéig 28 925 új személygépkocsit adtak el, 9,0 százalékkal kevesebbet, mint 2021 ugyanezen időszakában - közölte kedden a Promocija Plus intézet a horvát belügyminisztérium adataira hivatkozva.

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel nyitottak kedden a főbb európai tőzsdeindexek.

Az idei első fél évben 44 százalékkal nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya

Az idei első fél évben 44 százalékkal, 15,437 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

A horvát kormány tovább csökkentette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát

A horvát kormány tovább csökkentette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte a kabinet hétfőn.

Az idei román méztermés jóval elmarad az éves átlagtól a szárazság miatt

Az idei romániai méztermés jóval elmarad a korábbi évek átlagától, nem fogja meghaladni a 12-13 ezer tonnát - idézte Ioan Fetea, a romániai méhtenyésztők egyesületének elnökének szavait a hétfői román média.

Júliusban 3,3 százalékra nőtt a munkanélküliség Csehországban

Júliusban 3,3 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júniusi 3,1 százalékról - közölte a munkaügyi hivatal hétfőn Prágában. Július végén az álláskeresők száma Csehországban meghaladta a 240 ezret.

A vártnál kevésbé javult az augusztusi befektetői hangulat az euróövezetben

A vártnál kevésbé javult a Sentix gazdaságkutató intézet augusztusi euróövezeti befektetői hangulatindexe: a megkérdezett szakemberek kevésbé bizonyultak pesszimistának a várható fejleményeket illetően, de a javulás mértéke elmaradt a várakozásoktól.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

A román jegybank 5,5 százalékra emelte az alapkamatot

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa75 bázisponttal, 5,5 százalékra emelte az alapkamatot pénteki monetáris politikai ülésén.