Az államháztartás nettó finanszírozási igénye az első negyedévben 801 milliárd forint, a negyedéves GDP 7,2 százaléka volt, a március végén zárult egy évben 4482 forintot a GDP 9,4 százalékát tette ki - közölte hétfőn a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések biztosítása és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárta az első negyedévet.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját, ami az egész évre tervezett 1491,2 milliárd forintos hiány 36,2 százaléka - erősítette meg kedden részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
A bevételek csaknem 10 százalékos és a kiadások 5 százalékot közelítő növekedése eredményeként januárban 198,8 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A román költségvetési tanács szerint a román kormány által kidolgozott idei költségvetés-tervezetben szereplő 7,16 százalékos államháztartási hiánycél tartható, ugyanakkor hosszú távon a bevételek növelését sürgette.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a tavalyi negyedik negyedévben 2114 milliárd forint, a negyedéves GDP 15,8 százalékát tette ki, ezzel együtt 2020-ban 3832 milliárd forintra, a GDP 8,1 százalékára nőtt a hiány.
Az év első hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 198,8 milliárd forintos többlettel zárt - közölte hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel a múlt évre vonatkozó éves deficit 5548,6 milliárd forint lett - közölte hétfőn előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium.
A koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatása, és a meghozott gazdaságvédelmi intézkedések eredményeként a költségvetés hiánya november végéig elérte a 3298,1 milliárd forintot.
Novemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 693,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, szemben az egy évvel korábbi 190,9 milliárd forintos deficittel - közölte szerdán kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Románia államháztartási hiánya elérte a román bruttó hazai termék (GDP) 7 százalékát az első tíz hónapban - közölte csütörtökön Florin Citu román pénzügyminiszter.
Októberben az államháztarás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszer 333,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami 62,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál.
