Az EP-képviselők lépéseket sürgetnek a felhasználók magánéletének védelmében

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Parlament (EP) a Facebook internetes közösségi hálózat és a Cambridge Analytica nevű brit cég botrányai miatt a Facebook teljes átvilágítását kérte csütörtökön elfogadott állásfoglalásában, továbbá fellépést sürgetett a választások befolyásolása ellen és a felhasználók magánéletének védelmében.Strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament - sajtószolgálatának közlése szerint - felszólította a Facebookot, egyezzen bele abba, hogy az uniós szervek teljes körű vizsgálatot indíthassanak, amelynek keretében felmérik a vállalat adatvédelmi rendszerét és az általa nyújtott, személyesadat-védelmet érintő szabályozását.

    
Az állásfoglalás felidézte, 2018 elején derült fény arra, hogy illetéktelenek 87 millió Facebook-felhasználó adatait szerezték meg és használták fel jogtalanul. A képviselők szerint az amerikai vállalat nem csak az uniós polgárok bizalmával élt vissza, hanem az uniós jogot is megsértette, ezért azt ajánlották, hogy a cég hozza összhangba rendszerét az uniós adatvédelmi törvényekkel.
    

Az állásfoglalás megjegyezte, hogy a Cambridge Analytica által megszerzett adatokat politikai célokra használhatták fel a Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetéséről (Brexit) szóló szavazás mindkét "térfelén" és az Egyesült Államok 2016-os elnökválasztása során. Ennek okán a képviselők állásfoglalásukban fellépést sürgettek az európai választásokat befolyásolni akaró kísérletek ellen, és olyan választási szabályozást várnak, amely "válaszol a digitális valóság okozta kihívásokra".
    

Az EP-képviselők a közösségi média felhasználásával tervezett befolyásolás megakadályozása érdekében hagyományos, offline választási biztosítékok alkalmazását javasolták, az online környezetben pedig olyan szabályok bevezetését, amely biztosítja a választásokkal kapcsolatos kiadások átláthatóságát, szavatolja a kampánycsend betartását és a jelöltekkel szembeni egyenlő bánásmódot.
    

A képviselők szorgalmazták annak biztosítását, hogy a fizetett online politikai hirdetések és azok megrendelői egyértelműen felismerhetők és beazonosíthatók legyenek. Azt kérték továbbá, hogy a közösségi média platformjai jelöljék meg a feltehetően hamis vagy félrevezető tartalmakat, gyorsítsák fel a hamis felhasználói fiókok törlését, valamint az uniós tagállamok vizsgálják ki a külső erők feltételezett kártékony tevékenységét az online politikai térben.
    

A Facebook neve már több adatlopási botrány során felvetődött a múltban. A közösségi oldalt azzal vádolják, hogy hagyta, hogy a Cambridge Analytica nevű cég több millió felhasználó adatait megszerezte azok engedélye nélkül, annak érdekében, hogy a Brexitről szóló népszavazás és 2016-os amerikai elnökválasztás alatt célzott üzeneteket küldjön számukra. Az adatlopás legalább 87 millió felhasználót, köztük 2,7 millió európait érinthet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Melyik híresség, műsor, recept volt 2023 legkeresettebb szava?

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Íme a legveszélyesebb TikTok- és Youtube-kihívások!

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Tizenöt híres fotó, amiről kiderült, hogy csak megszerkesztett átverés.

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Megérkezett a Google éves listája.

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Az életükkel játszanak azok, akik kipróbálják az új kihívást.

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

A katasztrófalány, a túlragaszkodó barátnő, a sikersrác sem olyan, mint régen volt.

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

A közösségi oldal alapítója amellett, hogy elismerte, hogy hibáztak, bocsánatot kért, és szigorítást ígért.

10 abszurd online szolgáltatás

10 abszurd online szolgáltatás

Bárki igénybe veheti az anyuka bérlést, a krumplin való üzenést, de azt is, hogy helyette szakítsanak.

10 félelmetes internetes történet

10 félelmetes internetes történet

Túlvilágról érkezett e-mail, borzongató videó, a világháló sötét zugai is szerepelnek a legijesztőbb sztorik között.

http://ujhazak.com