Europol: csaknem kétszáz, a darkneten illegális termékkel kereskedő bűnözőt állítottak elő

Csaknem kétszáz embert állítottak elő egy nemzetközi akció keretében, akik illegális termékekkel kereskedtek a darkneten, az internet különleges titkosító technológiákkal működő, főleg bűnözők által használt részén - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) kedden.A hágai székhelyi szervezet tájékoztatása szerint 197 bűnöző több tízezer illegális termékkel kereskedett. Több mint 6,5 millió dollárt foglaltak le készpénzben és különféle virtuális pénznemekben, mintegy 500 kilogramm kábítószer mellett többféle pszichoaktív anyagot vagy azokat tartalmazó gyógyszert koboztak el, valamint 64 lőfegyvert találtak.

    
Az Egyesült Államokban 121, Németországban 42, Hollandiában nyolc, az Egyesült Királyságban négy, Ausztriában három, Svédországban egy embert vettek őrizetbe, s számos vizsgálat továbbra is folyamatban van. Az Europol rámutatott: az együttműködő országok hatóságainak műveletei nem pusztán az illegális piacterek megszüntetését célozzák, hanem megpróbálják felkutatni az illegális árukat kínáló, illetve az ilyen termékeket vásárló bűnözőket is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Melyik híresség, műsor, recept volt 2023 legkeresettebb szava?

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Íme a legveszélyesebb TikTok- és Youtube-kihívások!

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Tizenöt híres fotó, amiről kiderült, hogy csak megszerkesztett átverés.

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Megérkezett a Google éves listája.

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Az életükkel játszanak azok, akik kipróbálják az új kihívást.

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

A katasztrófalány, a túlragaszkodó barátnő, a sikersrác sem olyan, mint régen volt.

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

A közösségi oldal alapítója amellett, hogy elismerte, hogy hibáztak, bocsánatot kért, és szigorítást ígért.

10 abszurd online szolgáltatás

10 abszurd online szolgáltatás

Bárki igénybe veheti az anyuka bérlést, a krumplin való üzenést, de azt is, hogy helyette szakítsanak.

10 félelmetes internetes történet

10 félelmetes internetes történet

Túlvilágról érkezett e-mail, borzongató videó, a világháló sötét zugai is szerepelnek a legijesztőbb sztorik között.

http://ujhazak.com