Kampányt indított az NMHH a biztonságosabb internet napján

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden, a biztonságosabb internet napján kampányt indított, amely az intim képek megosztásának veszélyeire hívja fel elsősorban a fiatalok figyelmét - közölte a hatóság az MTI-vel.Azt írták, hogy a gyermekek által saját magukról készített intim felvételek problémája áll az NMHH internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline (IH) kampányának központjában. Tavaly több mint háromszor annyi, 5508 bejelentés érkezett a hotline-hoz, mint egy évvel korábban, ebből 422 jelzés vonatkozott hozzájárulás nélkül közzétett fotókra és videókra.
    

A 2021-es bejelentések több mint 70 százaléka gyermekpornográfia kategóriában érkezett, de megháromszorozódott a kiskorúak védelmében érkező bejelentések száma is - tették hozzá. Kifejtették, hogy az ilyen típusú visszaélések - az IH-hoz érkezett bejelentések alapján - leginkább felnőttek között történnek, de gyerekek vagy szüleik is fordultak segítségért ilyen sérelem miatt.
    

"A kampány üzenete megerősíti a fiatalokat abban, hogy joguk van nemet mondani, nem kötelesek senkinek ilyen felvételt küldeni, még érzelmi manipuláció hatására sem" - emelték ki. A felhívás a "red flag" vagyis a vörös zászló kifejezést használja az erőszakos és manipulatív viselkedés jelzőjeként, amit észlelniük kell a gyerekeknek ahhoz, hogy merjenek nemet mondani, és egy ilyen szituációban ne váljanak áldozattá.
    

Közölték azt is, a "Ha úgy érzed, valami nem oké, igazad van" című 30 másodperces videó elsősorban a gyerekek és fiatalok által használt népszerű közösségi médiafelületeken lesz látható (YouTube, Instagram, TikTok) a biztonságosabb internet napját követő héten. Az Internet Hotline bevett gyakorlata szerint minden, a vizsgálata alapján gyermekpornográfiának minősülő tartalmat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályához továbbít.
    

Az elemzők 2021-ben 1163 esetben fordultak a rendőrség munkatársaihoz - hívták fel a figyelmet. "A pandémiás évek láthatóvá tették, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális kizsákmányolásról készült tartalmak terjesztése a ma ismert internet legsötétebb jelensége, olyan kihívás, amellyel szemben csak az egyre szorosabb nemzetközi együttműködés veheti fel a harcot" - hangsúlyozták. Az Internet Hotline online bejelentő felületén bárki tehet bejelentést a https://nmhh.hu/internethotline/ oldalon - áll az NMHH közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Melyik híresség, műsor, recept volt 2023 legkeresettebb szava?

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Íme a legveszélyesebb TikTok- és Youtube-kihívások!

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Tizenöt híres fotó, amiről kiderült, hogy csak megszerkesztett átverés.

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Megérkezett a Google éves listája.

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Az életükkel játszanak azok, akik kipróbálják az új kihívást.

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

A katasztrófalány, a túlragaszkodó barátnő, a sikersrác sem olyan, mint régen volt.

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

A közösségi oldal alapítója amellett, hogy elismerte, hogy hibáztak, bocsánatot kért, és szigorítást ígért.

10 abszurd online szolgáltatás

10 abszurd online szolgáltatás

Bárki igénybe veheti az anyuka bérlést, a krumplin való üzenést, de azt is, hogy helyette szakítsanak.

10 félelmetes internetes történet

10 félelmetes internetes történet

Túlvilágról érkezett e-mail, borzongató videó, a világháló sötét zugai is szerepelnek a legijesztőbb sztorik között.

http://ujhazak.com