NMHH: a gyermekek online bántalmazása ellen küzd az Internet Hotline

Évek óta a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline elemzői arra figyelmeztetnek: a digitális térben már rendkívül fiatal, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, és bár a lányok továbbra is fokozottabb veszélynek vannak kitéve, egyre több fiúgyermek is áldozattá válik.Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte kedden az MTI-vel, hogy az a mondat, miszerint "Csak egy fotó, nem nagy ügy" és a mögötte húzódó történet szinte mindennapos az Internet Hotline működésében. A mondat egy internetes behálózásnál hangzott el, ahol az álprofil mögé bújt felnőtt egy chatszolgáltatáson keresztül próbálta meg szexuális tevékenységre rávenni a 13 év körüli gyermeket.
   

Az esetet a kiskorú szülője jelezte az Internet Hotline-nak, a jogsegélyszolgálat pedig azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival - tették hozzá. Ez egy szerencsés kimenetelű ügy volt, mert a gyermek megbízott a szülőjében és megosztotta vele a problémáját, ugyanakkor a szülő is kellően tudatos volt és segítséget kért - írták.
    

Az NMHH jogsegélyszolgálatánál gyermekpornográfia kategóriában lehet bejelenteni a kiskorúak online szexuális bántalmazásával, kizsákmányolásával összefüggő tartalmakat, vagyis minden olyan tartalmat, amely kiskorút szeméremsértő nyíltsággal, célzottan a nemi vágy felkeltésére irányuló helyzetben ábrázol. Az Internet Hotline elemzői továbbra is úgy tapasztalják, hogy a lányok fokozottabb veszélynek vannak kitéve az online térben: a jogsegélyszolgálat 2023-as beszámolója szerint a bejelentett tartalmak 71,2 százaléka készült lánygyermekekről.
    

A szakértők ugyanakkor kiemelik: ez nem jelenti azt, hogy a fiúkat egyáltalán nem veszélyezteti az online szexuális bántalmazás, hiszen az áldozatok között egyre több a fiúgyermek. Felhívták a figyelmet arra, hogy az Internet Hotline a bejelentések vizsgálatakor rendszeresen találkozik olyan a kiskorúakat súlyosan veszélyeztető online jelenségekkel is, mint a szexting (amikor valaki online csevegésben, konszenzusos alapon intim képet küld magáról egy másik félnek) vagy a gyermekek online behálózása, szexuális célú zsarolása.
   

Kiemelték, hogy 2023-ban a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések csaknem 17 százalékáról, tehát majdnem minden hatodikról feltételezték a hotline elemzői, hogy azok szexting során készültek, és ugyanilyen arányban voltak a feltehetően online behálózás során kicsalt tartalmak is. Az elemzők a bejelentett és a vizsgálatuk alapján feltétezetten gyermekpornográf felvételek 64,45 százalékáról vélték úgy, hogy otthoni környezetben készültek és a 36,6 százalékukról, hogy azt a gyermek saját magáról készítette, majd továbbította, jellemzően kortárs nyomás vagy egyéb zsarolás hatására.
    

A jogsegélyszolgálat munkatársai szerint sok esetben már rendkívül fiatal, 13 év alatti, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek vagy webkamerán keresztül ilyen tartalmat közvetítsenek magukról. Hozzátették, hogy azon esetekben, amikor egy gyermeket a saját magáról készített intim felvétel nyilvános megosztásával zsarolnak, az Internet Hotline haladéktalanul felveszi a kapcsolatot legfőbb együttműködő partnerével, a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI).
    

Az NNI munkatársai gyakran felhívják a figyelmet arra: a legtöbb zsaroló nem tartja be az ígéretét, és a követelés teljesítésével a zsarolás nem szűnik meg, ezért a legjobb, ha nem kommunikálni velük és minél előbb segítséget kérni. Az Internet Hotline emellett arra bátorítja kiskorú bejelentőit, hogy forduljanak azokhoz a környezetükben élő felnőttekhez, akikben megbíznak, és beszéljenek a velük történtekről, összhangban a jogsegélyszolgálat legfőbb üzenetével: "Nem vagy egyedül, merj segítséget kérni!"
    

Emlékeztettek arra, hogy az Internet Hotline-t 2011 óta működteti az NMHH hivatala közérdekű feladatellátás részeként; tavaly a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések az évi jelzések 42 százalékát tették ki, ami 850 bejelentést és azon belül összesen 1434 URL-cím vizsgálatát jelentette. Az elemzők a szóban forgó bejelentések több mint feléről, összesen 737 URL-címen elérhető tartalomról feltételezték, hogy azok valóban gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolták - áll a közleményben.
    

Tudatták azt is, hogy az Internet Hotline e-mail-címe internethotline@internethotline.hu, a https://youtu.be/nZD9s6Gawho linken pedig elérhető Csalár Dorina, az Internet Hotline osztályvezetőjének videója a témáról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Melyik híresség, műsor, recept volt 2023 legkeresettebb szava?

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Íme a legveszélyesebb TikTok- és Youtube-kihívások!

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Tizenöt híres fotó, amiről kiderült, hogy csak megszerkesztett átverés.

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Megérkezett a Google éves listája.

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Az életükkel játszanak azok, akik kipróbálják az új kihívást.

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

A katasztrófalány, a túlragaszkodó barátnő, a sikersrác sem olyan, mint régen volt.

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

A közösségi oldal alapítója amellett, hogy elismerte, hogy hibáztak, bocsánatot kért, és szigorítást ígért.

10 abszurd online szolgáltatás

10 abszurd online szolgáltatás

Bárki igénybe veheti az anyuka bérlést, a krumplin való üzenést, de azt is, hogy helyette szakítsanak.

10 félelmetes internetes történet

10 félelmetes internetes történet

Túlvilágról érkezett e-mail, borzongató videó, a világháló sötét zugai is szerepelnek a legijesztőbb sztorik között.

http://ujhazak.com