Törökországban betiltották több közösségi portál reklámtevékenységét

Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség kedden.A török Információs Technológiai és Kommunikációs Hatóság (BTK) november elején először egyenként 10 millió líra (mintegy 397,7 millió forint) figyelmeztető pénzbírsággal sújtott több közösségi portált. Majd miután az üzemeltetők további 30 napig nem tettek eleget a felszólításoknak, december elején újabb figyelmeztető pénzbüntetést róttak ki rájuk, akkor az előző összeg háromszorosát, egyenként 30 millió lírát (mintegy 1,2 milliárd forint).

    
A második büntetés után a YouTube és a TikTok, most hétfőn pedig a Facebook és az Instagram is bejelentette, hogy képviseleti irodát nyit Törökországban. Mivel az előírások megsértése a Twitter, a Periscope és a Pinterest esetében újabb 30 nap elteltével is fennállt, betiltották törökországi reklámtevékenységüket. Az érintett közösségi portálok sávszélességét az ezt követő 3. hónap végén 50 százalékkal, végül további 30 nap után 90 százalékkal korlátozzák.
    

Azok a médiafelületek, amelyek képviseleti irodát nyitnak Törökországban, és teljesítik a kötelezettségeiket, a velük szemben kiszabott pénzbüntetés negyedét visszakapják, valamint az esetleges egyéb korlátozások alól is mentesülnek. Recep Tayyip Erdogan török elnök július elején jelentette be, hogy kezdeményezi a közösségi média széles körű hatósági kontrollját, miután egyesek sértő megjegyzéseket fűztek az unokája megszületését bejelentő Twitter-üzenethez.


A török államfő azt hangoztatta: elengedhetetlen, hogy keretek közé szorítsák a közösségi oldalakat, amelyeken elburjánzottak a hazugságok, a rágalmak, a személyiségi jogok elleni támadások, illetve a jó hírnév elleni "merényletek". Erdogan azt is nehezményezte, hogy az alkalmazásokat ellenőrző globális cégek a nyugati országoktól eltérően Törökországban vonakodnak képviseletet nyitni. Hangsúlyozta: mindent meg fognak tenni azért, hogy a szóban forgó vállalatok jogi és anyagi kérdések rendezése érdekében kapcsolattartói irodát nyissanak az országban.
    

A török parlament július végén fogadta el a vonatkozó törvényjavaslatot. A jogszabály szerint azoknak a közösségi felületeknek, amelyekre naponta több mint egymillió törökországi felhasználó látogat el, török állampolgárságú képviselőt kell kinevezniük az országban. A törvény azt is előírja, hogy az oldalaknak törökországi szervereken kell tárolniuk a török felhasználóik adatait. Emellett a jogszabály bírósági döntés birtokában 24 órát ad az oldal üzemeltetőjének a jogsértő tartalmak eltávolítására.
    

A törvény október 1-jén lépett hatályba, első körben november 2-áig adva időt a törökországi kapcsolattartó kijelöléséhez. Törökországban gyakran előfordul, hogy bűnügyi eljárás alá vonják azokat, akik bírálják a kormányt valamelyik közösségi médiafelületen. A hatóságok számos pert indítottak már az elnök megsértése vagy terrorista propaganda terjesztése címén, továbbá alaposan ellenőrzik a Twittert és a Facebookot az ilyen tartalmak kiszűrése érdekében. Az ankarai vezetés néhány alkalommal több oldal működését ideiglenesen blokkoltatta is. A Wikipédiához való hozzáférést januárban tették ismét lehetővé, csaknem háromévi tilalom után.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Melyik híresség, műsor, recept volt 2023 legkeresettebb szava?

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Íme a legveszélyesebb TikTok- és Youtube-kihívások!

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Tizenöt híres fotó, amiről kiderült, hogy csak megszerkesztett átverés.

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Megérkezett a Google éves listája.

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Az életükkel játszanak azok, akik kipróbálják az új kihívást.

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

A katasztrófalány, a túlragaszkodó barátnő, a sikersrác sem olyan, mint régen volt.

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

A közösségi oldal alapítója amellett, hogy elismerte, hogy hibáztak, bocsánatot kért, és szigorítást ígért.

10 abszurd online szolgáltatás

10 abszurd online szolgáltatás

Bárki igénybe veheti az anyuka bérlést, a krumplin való üzenést, de azt is, hogy helyette szakítsanak.

10 félelmetes internetes történet

10 félelmetes internetes történet

Túlvilágról érkezett e-mail, borzongató videó, a világháló sötét zugai is szerepelnek a legijesztőbb sztorik között.

http://ujhazak.com