Facebook minialkalmazás a Chrome-on

Manapság már egyre kevesebben vannak azok, akik nem rendelkeznek Facebook fiókkal. Az emberek többsége a napi rutinnak tekinti az oldal megnyitását, ezen belül ismerősei kiírásainak olvasását, chatelést, üzengetést, egymás felköszöntését.


Az igazi „Facebook függők” munkaidejük alatt is párszor oda-oda kattintanak, holott egyes munkahelyeket kifejezetten tiltott a munkaidő alatt az oldal látogatása. Nem kevesen vannak, akik számítógépes munkájuk során meg-megnyitják Facebook-oldalukat, nehogy lemaradjanak valamiről. Nekik lehet remek megoldás a Facebook Mini nevű Chrome-bővítmény, amely szinte „beleégeti” a böngészőbe a legnagyobb közösségi oldalt, így azután az mindig ott lehet a felhasználóval.

A bővítményt innen tölthetjük le, és miután hozzáadtuk a Chrome-hoz, a jól ismert ”f” betűs ikon megjelenik jobbra fent a többi chrome-os bővítmény ikonja mellett.

Kép forrása:chrome.google.com Kép forrása:chrome.google.com

Kattintás után először be kell jelentkeznünk fiókunkba, majd a engedélyeznünk kell a bővítmény hozzáférését. Innentől kezdve rögtön értesülünk a minden történésről. Az „f” betű melletti kis ikon rögtön jelzi, ha üzenetet vagy értesítést kapunk.
A minialkalmazáson keresztül azonnal elérhetőek az ismerősök szülinapjai, képeink, és az új bejegyzések.

(Forrás: www.hvg.hu)

Hozzászólások

Hajmeresztő videojátékos reklámötletek

Hajmeresztő videojátékos reklámötletek

Elképesztő kampányok, amelyek között volt sikeres, sikertelen és végül meg nem valósult is.

A Windows a géped minden adatát, legyen az szöveg, kép vagy videó és jelszó lemásolhat és ki is adhat 3. félnek

A Windows a géped minden adatát, legyen az szöveg, kép vagy videó és jelszó lemásolhat és ki is adhat 3. félnek

A Microsoft új felhasználási feltételei a napokban megújultak, melyet mindenki le is okéz, hiszen enélkül nem tudja majd az új rendszert használni . Az új felhasználási feltételek 45 oldalból állnak ...

A vártnál kisebb mértékben csökkentek a PC-eladások

A vártnál kisebb mértékben csökkentek a PC-eladások

A vártnál jóval kisebb mértékben csökkent a harmadik negyedévben a személyi számítógépek (PC) értékesítése a világpiacon - közölte csütörtökön az amerikai International Data Corporation (IDC) informat...

A dokumentum-digitalizálás a digitális képalkotási ágazat nagy növekedési lehetősége

A dokumentum-digitalizálás a digitális képalkotási ágazat nagy növekedési lehetősége

Az üzleti életben immár elkerülhetetlenné vált a dokumentumok digitalizálása, ami egyúttal gyökeresen átalakítja a digitális képalkotási ágazatban tevékenykedő vállalatok bevételi szerkezetét és javít...

Az európai piaci növekedés mérsékelte a PC-eladások első negyedévi csökkenését

Az európai piaci növekedés mérsékelte a PC-eladások első negyedévi csökkenését

Csak csekély mértékben, 1,1 százalékkal csökkent a személyi számítógépek eladása az első negyedévben az EMEA régióban, köszönhetően az európai piacon elért 8,6 százalékos növekedésnek - közölte az ame...

GTA V a rejtett lehetőségek

GTA V a rejtett lehetőségek

Mint azt sok olvasó tudja a közelmúltban (MA) jelent meg a GTA V azaz a "Grand Theft Auto" ötödik része. A játék rendes tesztjeit elolvashatjátok akár a http://www.gamestar.hu/ oldalon is így annak ré...

Vajon tényleg drasztikusan csökken a PC népszerűsége?

Vajon tényleg drasztikusan csökken a PC népszerűsége?

Bár a nemzetközi trendek és elemzések általában azt mutatják, hogy a PC-ipar egyre inkább szűkül, sőt, kis túlzással egyenesen haldoklik, a felmérések szerint a számítástechnikai eszközök és az intern...

Jön még pandára pingvin

Jön még pandára pingvin

A Panda gyengekezű tartalmi maszatolásának ellensúlyozására a tavalyi év áprilisában megérkezett a Google legújabb, Pingvin névre keresztelt állatkája, amelynek egyértelmű feladata a manipulatív linké...

A régóta várt Starcraft 2 folytatódik

A régóta várt Starcraft 2 folytatódik

Már több mint három éve, hogy a Blizzard Entertainment kiadta a Starcraft 2 számítógépes játékot. Már egy évvel ezelőtt is be volt harangozva a következő fejezet. Most végre megérkezett. Március 12...

Chromebook Pixel: A Google legújabb

Chromebook Pixel: A Google legújabb "üdvöskéje"

Amióta először jött ki a piacra a Chromebook mint termék, azóta sokakban kétes érzések uralkodnak, ugyanis maga a koncepció ígéretes azonban a megvalósítás sokszor hagyott kívánni valót maga után, nem...

http://ujhazak.com