A cseresznyefa-virágzást köszöntik a szegedi füvészkertben
A hanamit, a cseresznyefa-virágzást köszöntik szombaton a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ezen a napon a látogatókat a japán kultúrát bemutató programok is várják - tájékoztatta Németh Anikó igazgató pénteken az MTI-t.
A szakember elmondta, a szokottnál hűvösebb időjárás miatt még csak néhány korai fajta virágzik, de a napos időnek köszönhetően bármelyik pillanatban újabb díszcseresznyék bimbói is kifakadhatnak. A botanikuskert látogatói azonban számos gyümölcsfa és -cserje felhőszerű fehér virágában gyönyörködhetnek, nyílnak már a cseresznyeszilvák és a kökények is.
A hanami - szó szerint virágnézés - gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében, japán szilvában, azáleákban, hortenziákban, kínai vagy japán kajsziban vagy a sokáig díszfaként nevelt őszibarackban. Szombaton ezt a Japánban hagyományos ünnepet szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz - közölte az igazgató.
A botanikus kertben a japán díszcseresznye számos fajtáját gondozzák. A Európában sorfaként és parkokban is elterjedt a kagyló alakú koronájáról felismerhető kanzan, amely azonban őshazájában viszonylag ritkának számít.
A felfelé törő lombjáról kapta nevét a tejutat jelentő amanogawa fajta, de látható a füvészkertben japán csüngő díszcseresznye, a néha ősszel is virágzó higan és tajvani - harangvirágú - díszcseresznye is. Ez utóbbi nyílik legkorábban, tél végén, ezért Európában nem is nagyon merték ültetni, de ahogy melegebbé vált a klíma már nem kell annyira tartani a fagyoktól.
Szombaton délután két alkalommal is Gál Tamás, a japánkert kurátora kalauzolja körbe a látogatókat a gyűjteményben. Előadás hallható majd a hagyományos japán virágrendezés művészetéről az ikebanáról, és a bambuszkertészetről, tradicionális japán hangszeres bemutatót és teaszertartást is tartanak majd.
Az egész napos programok során a vendégek betekintést nyerhetnek a szusikészítés rejtelmeibe, kipróbálhatják az origamihajtogatást, de láthatnak furosiki - japán kendőcsomagolás - bemutatót is. A Somogyi-könyvtár standján japán könyvek és képregények lapozgatása mellett mellett a mangarajzolásba is bekapcsolódhatnak. Bonszaibemutatót is rendeznek, melyen nemcsak idős növényeket láthatnak az érdeklődők, hanem segítséget is kaphatnak az apró növények ápolásához, neveléséhez is.
(Forrás: MTI)
A szakember elmondta, a szokottnál hűvösebb időjárás miatt még csak néhány korai fajta virágzik, de a napos időnek köszönhetően bármelyik pillanatban újabb díszcseresznyék bimbói is kifakadhatnak. A botanikuskert látogatói azonban számos gyümölcsfa és -cserje felhőszerű fehér virágában gyönyörködhetnek, nyílnak már a cseresznyeszilvák és a kökények is.A hanami - szó szerint virágnézés - gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében, japán szilvában, azáleákban, hortenziákban, kínai vagy japán kajsziban vagy a sokáig díszfaként nevelt őszibarackban. Szombaton ezt a Japánban hagyományos ünnepet szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz - közölte az igazgató.

Hozzászólások