A cseresznyefa-virágzást köszöntik a szegedi füvészkertben
A hanamit, a cseresznyefa-virágzást köszöntik szombaton a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ezen a napon a látogatókat a japán kultúrát bemutató programok is várják - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.
A szakember elmondta, bár az elmúlt hét végén még csak a korai díszcseresznyék borultak virágba, szombatra várhatóan már a többi fajta is kibontja szirmait.
A botanikus kertben a japán díszcseresznye számos fajtáját gondozzák. A Európában sorfaként és parkokban is elterjedt a kagyló alakú koronájáról felismerhető kanzan, amely azonban őshazájában viszonylag ritkának számít. A felfelé törő lombjáról kapta nevét a tejutat jelentő amanogawa fajta, de látható a füvészkertben japán csüngő díszcseresznye, a néha ősszel is virágzó higan és tajvani - harangvirágú - díszcseresznye is. Ez utóbbi nyílik legkorábban, tél végén, ezért Európában nem is nagyon merték ültetni, de ahogy melegebbé vált a klíma, már nem kell annyira tartani a fagyoktól.
A hanami - szó szerint virágnézés - gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében, japán szilvában, azáleákban, hortenziákban, kínai vagy japán kajsziban vagy a sokáig díszfaként nevelt őszi barackban. Szombaton ezt a Japánban hagyományos ünnepet szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz - közölte az igazgató.
A látogatók a díszcseresznyék mellett gyönyörködhetnek alma- és körtefákban, a botanikus kertben pedig tízezer virághagymát is ültettek, így a séta közben a vendégek láthatnak tavaszi tőzikét, különféle tulipánokat, jácintokat, nárciszokat, a következő hónapokban pedig díszhagymákat is. Virágzik a hazai száraz gyepeken előforduló leánykökörcsin, és teljes pompájában fogadja az érdeklődőket a sziklakert is.
Szombaton délután két alkalommal is Gál Tamás, a japánkert kurátora kalauzolja körbe a látogatókat a gyűjteményben. Előadás hallható majd a bonszai hagyományairól és gondozásának titkairól, a japán írásrendszerekről, a szusi történetéről, hagyományos japán zenei előadást és teaszertartást is tartanak majd.
Az egész napos programok során a vendégek kipróbálhatják az origamihajtogatást, de láthatnak mizuhiki - japán zsinórkötés- és kalligráfiabemutatót is.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások